Romok között sétálgat az Isten.

Boh na rumovisku korzuje.

Törmelék és por és por és por.

Sutina a prach a prach a prach.

Vészjóslóan csendes itt minden.

Zlovestné ticho tu panuje.

Szomorú arcát bámulom.

Jeho chmúrnu tvár hladím.

Ahogy a szemétben kutakodik.

Ako na smetisku sa kutí.

Homlokán fekete korom.

Na jeho čele sadza a dym.

Hogy ne tudja önmagát halottnak,

Natoľko ho objať chcem,

annyira szeretném átölelni!

aby si nemyslel, že je nebohý!

Lábaim könyvlapon tapodnak.

Po liste knihy nohami šliapem.

A háborúnak vége soha nincsen,

Nikdy niet konca vojny

s az ucca mindig ugyanilyan halott.

a ulica stále taká istá vymretá.

Csak ő kínlódik: a megvénhedt Isten.

Len on sa trápi: Boh starý.