Hajnali kürt

A szőke reg, a barna éj

Kétes csatában küszködött:

Kétségesen borongtam én

Az ébrenlét s álom között.

Imetten-e? álomban-e?

Hallék üvöltő hangokat:

Honnét e hang? - kürtszó rivall.

Nyí a vadászeb és ugat.

Csodálatos, mélyenható,

Édes-fájós e kürtzene,

Keresztül búg csonton, velőn,

Mikéntha sírból zengene.

Rá az eb is, az oktalan,

Ösztönileg vonít, csahol:

S e hangzavar egynémi vad

Harmoniába összefoly.

Ez élesen, fennen kacag,

De hosszu jajban végezi;

Az tompa böffenésivel

Az alsó hangot képezi;

Közbűl a többi nyí, vakog,

Üvölt, huhol, búg a szava;

Közé a visszhang kerepel

És a vadásznép nyers zaja.

Vidám vadászok, menjetek!

Az ébredő pacsirta hí;

Tiétek a nap bimbaja,

Erdő- s mezőnek illati.

A szűzi lég, harmatkönyű,

Higgadt folyam, friss lengeteg;

A rózsakedv, acélerő...

Vidám vadászok, menjetek.

Én majd a reggelnek bizony

Csak már a tallóját szedem:

Nyűgözve tart egy bal szokás:

Vagy álnévvel természetem.

Jó szándokon nem mulna, de...

De mikor az ágy nem bocsát! -

Vidám vadászok, menjetek:

Jó mulatást... jó éjszakát.