A relatív város

Olyan e város, mint egy földhöz vert

játék.

Megfordíthatatlan múltja lejárt.

Csak a kövek beszélnek róla.

Sosem tudom, mi hiányzik belőle.

Tény és megállapítás között gyalogolok

benne, mint mindig.

Mintha mindenik ember munkába

siető harangozó volna, s hóna alól

elejt egy tányért.

A pogány sorsra haragszom így:

miért kellett szerelmem szeme alá

ráncokat rakni?

Hörpintem a gyász zamatát s nézem

a messzi Napot:

két kézzel törli a füst.