A dalnok egy királyra emlékezik

„Abban a délidőben jött, ahogy azt a Jóslat mondta; nem vetett árnyékot semmi és senki, csak Ő. Látás se hitte, se a Föld, hogy száznyolc irányba nyújtózik a sötét hiány. Tudtuk: a pipacsmezők vérén gázolt át; nem volt bátorságunk ránézni sem, csak akkor, mikor a fejét fölemelte.

Három lovas kísérte. Kezükben vesszőnyalábba ékelt bárd, mint a Sasok Fiainál. Fölismertük: vérszín-köpenyében Ő volt az; a tekercsek-ígérte Karmazsin Király. Az Egy Jóslat megmondta rég: megáll majd a Nap az égen; nem tud este lenni. Ő akkor intett és

hallgatott; és eljött az éj.

Dolgok voltak nála; titokzatos és ragyogó dolgok, amiket nem készíthetett emberi kéz. Azt mondta: e dolgok neve nem más, mint Könyv. Azt is mondta, e dolgokban kezdődött a világ maga; isteni sugalmat rejtegetnek, s általuk készül mind a létező. Bár e dolgok jelei hasonlítottak a Tekercsek s a Jóslat szentségéhez, a létezőknek még soha nem fájt semmi ennyire – e tisztátalanságokhoz ember nem érhet; hozzájuk nem lehet köze. A fényes napvilág is látta e gyalázatot; mégsem omlott pusztulásba. Lehet: ellene – talán - a Magas Isten sem tudta volna, mit cselekedjen.

Mert igaz: mindenek felett óhajtotta és kívánta az igazságot; uralma ezért volt oly rövid, véres és teljesen igazságtalan. Végül el akartuk pusztítani Őt; ám mielőtt megtehettük volna, ránktörtek a fekete kentaurok a Három Hold éjjelén; a Király pedig eltűnt. Senki sem látta; senki nem értett semmit. A Jóslat ígérte ugyan: uralkodója lesz Ő a Földnek – de egyebet nem. Talán tudta hogy végeznénk vele, ezért elment. Hisszük, hogy halott. Ha élne, megmételyezné a világot. A Jóslat Tekercsét elrejtettük. Azokat el akartuk égetni; ám semmilyen tűz nem fogott rajtuk. Ott vannak most a kirabolt palotában; nem volt olyan ember vagy más teremtmény, aki akár egyetlen pillantást mert volna vetni rájuk.”

Ennyit mondott a foglyulejtett, öreg dalnok a nagy csata után. Az, aki győzött, így szólt: „Nem halt meg. Még tartozik neki az Idő. Hogy céljait nem értettétek, elhiszem. Másfelé igyekszik a Teremtés, mint a Király, aki a barátom. Te, öregember, velem maradsz. Azért a Tekercseket és a Könyveket magamhoz veszem; elvégre én leltem rájuk s majd általam fejeztetnek be” - szólt a dánok Nagyura, Vinland és Messzi-Thule királya, a Fekete Hamlet.