Lappangó fény
széthullón éppen
újjászületőn éppen
cirkuszi tűzkerék
ott ahol az idegen
még nem lát semmit.
Hárman vagyunk jelen
a születés misztériumánál
de csak egyedül érzékelem
a színváltozás csodáját.
Látom a nyálas csigákat
amint kúsznak a kőfal meredekén
nem tudva hová és miért
hallom a szomorú rigót
amint párját siratja a bokorban
s rá akar venni engem is
hullassam könnyeimet
azért amit nem ismerek
és nem kívánok.
Hárman állunk
a vörös márványtömb peremén
mégis egyedül vagyok
egy születendő világ kezdetén.
Ami volt a tapintható valóság
alámerült a roppant hideg csöndbe
súlytalanul és érdektelenül
hogy helyetadjon a sikolynak
ami a születés fájdalmából
buggyan ki mint a kénes víz
mint felszakított sebekből
a forró iszapos vér.
Már hallani is
kegyetlenül elnyújtott dalát
a minden köveken átszivárgót
minden nyomokat felfedőt
minden pillantást megriasztót
minden mosolyt megfagyasztót.
Ez az a dal
mely eltéphetetlen gyökerekkel
lebonthatatlan indákkal
fonja át a világot
s amelyet a legokosabbak
a legbutább szavakkal vádolnak.
De sem a nyers ökörbőgés
sem az undorító sündisznósziszegés
nem zárhatja be a kaput
a jövevény előtt aki
virágok illatával
fény mögé rejtőzve érkezik.
Ó végtelennek tűnő éjszakám
harcaim az Angyallal
aki újszülöttemet kérte
hajnali áldozatul.
Íme megfújom a kürtöt
ami győzelmemet hirdeti.
Ajándékot hoztam népemnek
valóságot ami tegnap még valótlan volt
egy dalt csupán
amit ő dalol
az én szájamon át.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论