Ikarosz

Láttad a meredélyt? A szép nekilendülést? Ahányszor

tárul a szárny, az újdonat lehetetlen - -

mikor reccsen a statika -

Mert rajzolt köreik majdnem-tökélye is több,

mint a látás engedelme, és a Fiú mennyet

éppen-fölkarcoló kiáltása - -

Az íratlan-hagyott tér, a kiterjedésre váró vonal,

a mindenfelől összenőtt óceán amit

sosem fog eltéveszteni - -

Nem a magasság, sem Nap-krematórium, sem nagyravágyás

nem töri szét. Porladó lélegzettel angyali tükörbe rántja

az utolsó érzékelés. Az ív, hibátlanság gömb-árnya,

a gyémántnál-keményebb áttetsző csalás,

a szemérmes gravitáció.

Végül teljes a vonulás: fellegekben száz évszak hűs esője,

a hónapok apályból-növő szédülete és minden mi

odafönn hullik, a kék csend - -

Engedd el őt. Engedj el mindnyájunkat.

Sirály kering fölfelé. Éj mossa az elengedett partokat.