52 (Fény és árnyék között…)

Fény és árnyék között fekszik az árok ami elválaszt bennünket néha látjuk amint a tűz felszáll a földről aztán terebélyesen visszahull a kertekben kinőnek a virágok

fordítsd el a kulcsot a zár kinyílik

de kint a szabad mezőkön megretten az ember a vonatok elvesznek az alagutakban

messziről jöttem csontjaimban érzem a fáradtságot

utak forgása

s te sötét lepedőkön úszó nap

ki kellene szárítani a mocsarakat

kérdésmegválaszolatlanul

a hegyeken túl emlékek kísértik meg a vándort

egyedül a zöldszemű kígyó az aki elnyelhetne bennünket

egyedül a zöldszemű kígyó az aki nem apellál a józan meggondolásra

mutasd meg magad a szörnyű állatnak aki szeret téged

csönd van

esteledik.