Nagymessziről ködölt a Bükk,

I tåken stiger fjerne fjell,

Gőzölt a sík, áradt az Ér

S fáradt testemben hirtelen

og sletten damper, elven flør,

Ott, a záporverte mezőn

Piros dalra gyujtott a vér,

i lyset fra en regnvåt mark

Piros dalra gyujtott a vér.

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,

gror sangen i min trette kropp,

Zengett a fény, tüzelt a Nap,

Szökkent a lomb, virult a Föld,

den røde sangen i mitt blod,

Táncolt a Föld, táncolt az Ég

S csókolt minden az Ég alatt

den røde sangen i mitt blod.

S csókolt minden az Ég alatt.

Káprázó, városi szemem

Jeg hører gress som knitrer grønt

Behúnyom ennyi csók előtt

Rebegőn és nyugtalanul

i spill av lys, i solens glød,

És halkan kérem az Urat:

»Áldd meg ezt a csókos mezőt,

og knopper springer ut i løv

Áldd meg ezt a csókos mezőt.«

Itt is, ott is asszony-csapat

mens jorden danser mot det blå,

Kapál, hol majd élet terem.

(Óh, mégis-mégis élni jó.)

alt kysser under himmelen,

Erősek és fiatalok

S a lábuk térdig meztelen

alt kysser under himmelen.

S a lábuk térdig meztelen.

Jeg lukker øynene og ber,

ved synet av så mange kyss,

en bønn for dette vakre syn,

en hviskende, urolig bønn:

Velsign det landskap som jeg ser,

velsign det landskap som jeg ser.

En vårlig mark hvor kvinner står

med hakker i den våte jord.

(Så godt å leve likevel.)

De står på rad, som unge trær,

med nakne føtter, nakne knær,

med nakne føtter, nakne knær.