Mily gyorsan távolodsz a nagy időben

Du fjerner deg så snøgt og raskt fra meg,

tőlem, fiam.

Már idegesen kelsz föl az ebédtől,

min sønn, i tiden.

eltűnsz, szaladsz.

Újságot olvasol, amikor beszélek,

Fra middagsbordet spretter du opp nervøst,

kurtán felelsz.

Barátaiddal vagy. Üres a szobád.

forsvinner hastig.

Üres a lelkem.

Nem látod arcomon botor szerelmem.

Du er blitt avisleser selv, og spør jeg deg,

Nem veszel észre.

Csikorgó hangom iszonyú tenéked.

svarer du bare kort.

Nehéz a kezem.

Anyád lett megint egyetlen barátnőm.

Du er med venner. Og ditt rom er tomt.

Véle beszélek.

Halkan említem hancúzó korunkat.

Og tom er min sjel.

Hogy meg ne halljad.

Így hagytam el egykor én is apámat.

Du ser ikke min dumme kjærlighet.

Ő is így ment el.

Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan,

Du ser meg ikke.

vissza se nézve.

Ó e magány a régihez hasonló,

Min gamle stemme hører du med avsky.

mikor még nem éltél.

A reggelek hamut szórnak fejemre,

Min hånd er tung for deg.

szürkék a delek.

Este a kertben nézem az eget,

Din mor er min eneste venn igjen.

a fákat, a lombot,

s kérdem magamtól, miért nem érti

Jeg får prate med henne.

gyümölcs a törzset?

Jeg nevner tiden, da vi lekte sammen, dempet.

For at du ikke hører.

Slik gikk også jeg fra min far engang.

Slik gikk også han vekk.

Med et tungt sukk og forbitret og stolt,

uten å se seg om.

Hvor denne ensomhet er lik den gamle,

fra da du ennå ikke levde.

Morgenen strør aske over mitt hode,

middagstiden er grå.

Om kvelden kikker jeg på himmelen,

på trærne og på løvet,

og spør meg selv, hvorfor kan ikke frukten

forstå fruktreet?