1 

1.

 A rakodópart alsó kövén ültem,

Sentado en la piedra más baja del muelle,

 néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

vi como navegaba una cáscara de sandía.

 Alig hallottam, sorsomba merülten,

Apenas escuchaba, sumergido en mi suerte,

 hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

el rumor de la superficie y el silencio del fondo.

 Mintha szívemből folyt volna tova,

Como si de mi corazón arrancara su curso,

 zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

era turbio, grande y sabio el Danubio.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,

 reszel, kalapál, vályogot vet, ás,

Igual que los músculos cuando el hombre trabaja,

 úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el

limando, martillando, cavando, levantándose un techo,

 minden hullám és minden mozdulás.

saltaban, se estiraban y enervaban

 S mint édesanyám, ringatott, mesélt

cada movimiento y cada ola.

 s mosta a város minden szennyesét.

Y, como mi madre, el río me mecía, me contaba cuentos

És elkezdett az eső cseperészni,

y lavaba todas las ropas sucias de la ciudad.

 de mintha mindegy volna, el is állt.

 És mégis, mint aki barlangból nézi

De pronto empezó a lloviznar

 a hosszú esőt - néztem a határt:

y, como si todo diera igual, escampó.

 egykedvű, örök eső módra hullt,

Tal como aquel que mira la lluvia prolongada

 színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

desde una cueva, contemplé el horizonte:

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

como una indiferente, eterna lluvia, iba cayendo

 másra gondoló anyának ölén

el pasado ya descolorido.

 a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen

 és nevetgéltek a habok felém.

Corría el Danubio. Y como un nino en el regazo

 Az idő árján úgy remegtek ők,

de una madre fértil y abstraída,

 mint sírköves, dülöngő temetők.

jugaban graciosas las olas

2 

y llegaban sonrientes hasta mí.

 Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

Así se estremecían en la corriente del tiempo,

 nézem, amit meglátok hirtelen.

como las tambaleantes lápidas de un cementerio.

 Egy pillanat s kész az idő egésze,

 mit százezer ős szemlélget velem.

2.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

Hace cien mil anos miro las cosas

 öltek, öleltek, tették, ami kell.

que ahora veo de repente.

 S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

Sólo un minuto, y poseo completamente el tiempo

 mit én nem látok, ha vallani kell.

que cien mil antepasados miran conmigo.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

 Enyém a múlt és övék a jelen.

Veo lo que no vieron, porque cavaron,

 Verset írunk - ők fogják ceruzámat

mataron, abrazaron, hicieron lo que tenían que hacer.

 s én érzem őket és emlékezem.

Y ellos, inmersos en la materia, ven

3 

lo que no veo, si debo confesarlo.

 Anyám kun volt, az apám félig székely,

 félig román, vagy tán egészen az.

Nos conocemos como la pena y la alegría.

 Anyám szájából édes volt az étel,

Yo poseo el pasado y los antepasados el presente.

 apám szájából szép volt az igaz.

Escribimos poesía (ellos guían mi lápiz

 Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

y yo los siento y los recuerdo).

 Elszomorodom néha emiatt -

 ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,

3.

 ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Mi madre era cumana, mi padre era sekler,*

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;

casi rumano, o tal vez rumano completo.

 gyenge létemre így vagyok erős,

De boca de mi madre era dulce la comida,

 ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,

de boca de mi padre era dulce la verdad.

 mert az őssejtig vagyok minden ős -

Cada vez que me muevo ellos se abrazan.

 az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

Por eso me pongo triste algunas veces

 apám- s anyámmá válok boldogon,

(esto es como la muerte). Yo fluyo de ellos.

 s apám, anyám maga is ketté oszlik

“¡Ya verás cuando no existamos! “, me dicen.

 s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

Me lo dicen porque ahora yo soy ellos.

 a sok nemzedék, mely egymásra tör.

Por eso mi debilidad es mi fuerza.

 A honfoglalók győznek velem holtan

Ahora recuerdo que soy más que muchos,

 s a meghódoltak kínja meggyötör.

porque soy todos los ancestros hasta el germen primero,

 Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -

soy el Ancestro que se abre para multiplicarse,

 török, tatár, tót, román kavarog

me divido feliz en mi padre y mi madre,

 e szívben, mely e múltnak már adósa

y mi madre y mi padre se dividen en dos

 szelíd jövővel - mai magyarok!

¡y yo me multiplico en el ardiente Uno!

... Én dolgozni akarok. Elegendő

 harc, hogy a múltat be kell vallani.

Yo soy el mundo –todo lo que fue y lo que es–:

 A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,

muchas nacionalidades que entrechocan.

 egymást ölelik lágy hullámai.

Los conquistadores muertos vencen conmigo

 A harcot, amelyet őseink vívtak,

y el dolor de los vencidos es mi condena.

 békévé oldja az emlékezés

Arpád y Zalán, Werbőczi y Dózsa,**

 s rendezni végre közös dolgainkat,

turco, tártaro, eslovaco, rumano, se arremolinan

 ez a mi munkánk; és nem is kevés.

en este corazón que le adeuda al pasado

el suave futuro, ¡húngaros de hoy!

Yo quiero trabajar. Pero ya basta

con el esfuerzo de confesar el pasado

al Danubio, que es el pasado, el presente y el futuro,

en donde las suaves olas se entrelazan.

La lucha que libraron nuestros antepasados

va disolviéndola en paz la memoria,

y arreglar al fin nuestras cosas comunes,

esto es nuestro trabajo – y no es poco.

*Los cumanos eran los miembros de una antigua tribu de origen turco. / Sekler: Raza húngara de transilvania.

**Jefe de las tribus húngaras que conquistaron el territorio de Hungría en 896 d. C. / Rey que fue vencido por Árpád durante la conquista. / Jurista del siglo XVI, redactor del código feudal húngaro. / Jefe de una rebelión campesina en el siglo XVI a quien los nobles condenaron a la hoguera.