1 

1

 A rakodópart alsó kövén ültem,

Sur une pierre au bord du fleuve assis,

 néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

je vis voguer l’écorce d’un melon.

 Alig hallottam, sorsomba merülten,

A peine j’entendis, plongé dans mes soucis,

 hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

l’écume papoter, et se taire le fond.

 Mintha szívemből folyt volna tova,

Tel jailli de mon cœur d’un seul élan,

 zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

le Danube allait, trouble, sage et grand.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,

 reszel, kalapál, vályogot vet, ás,

Tels des muscles à leur tâche attelés

 úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el

quand l’homme martèle, maçonne ou lime,

 minden hullám és minden mozdulás.

se retendait, avant de s’épuiser,

 S mint édesanyám, ringatott, mesélt

chaque remous et chaque vague infime.

 s mosta a város minden szennyesét.

Comme maman, me berçait l’eau tranquille

És elkezdett az eső cseperészni,

et lavait la lessive d’une ville.

 de mintha mindegy volna, el is állt.

 És mégis, mint aki barlangból nézi

La pluie commence, quelques gouttes rares,

 a hosszú esőt - néztem a határt:

puis cesse par manque de conviction.

 egykedvű, örök eső módra hullt,

Pourtant tel d’une grotte on fixe son regard

 színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

sur une longue pluie, je scrutai l’horizon.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

Autrefois si coloré, le passé

 másra gondoló anyának ölén

pleuvait, fané, sans plus vouloir cesser.

 a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen

 és nevetgéltek a habok felém.

Le Danube coulait. Et comme des enfants

 Az idő árján úgy remegtek ők,

dans le giron d’une mère féconde

 mint sírköves, dülöngő temetők.

à l’esprit absent, jouaient sagement

2 

et réjouies me souriaient les ondes.

 Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

Le flot du temps les faisait vaciller,

 nézem, amit meglátok hirtelen.

immense cimetière aux stèle descellées.

 Egy pillanat s kész az idő egésze,

 mit százezer ős szemlélget velem.

2

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

Voilà cent fois mille ans que je contemple

 öltek, öleltek, tették, ami kell.

ce qui soudain se révèle à mes yeux.

 S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

Un seul instant clôt du temps tout l’ensemble

 mit én nem látok, ha vallani kell.

qu’observent avec moi cent mille aïeux.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

 Enyém a múlt és övék a jelen.

Je vois ce qu’ils n’ont pas pu voir jadis

 Verset írunk - ők fogják ceruzámat

pris par le labour, l’amour et la guerre;

 s én érzem őket és emlékezem.

mais ce que ne peut voir leur petit-fils,

3 

ce sont eux qui le voient, n’étant plus que matière.

 Anyám kun volt, az apám félig székely,

 félig román, vagy tán egészen az.

Tels chagrin et joie, nous nous connaissons.

 Anyám szájából édes volt az étel,

Le passé me revient; leur dû, c’est le présent.

 apám szájából szép volt az igaz.

Nous écrivons des vers: ils tiennent mon crayon,

 Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

moi, je me souviens d’eux, et en moi je les sens.

 Elszomorodom néha emiatt -

 ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,

3

 ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Ma mère était Coumane, et j’avais comme père

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;

un Siculo-Roumain – ou roumain tout entier?

 gyenge létemre így vagyok erős,

J’aimais les douces bouchées de ma mère;

 ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,

de père, les bouchées de vérité.

 mert az őssejtig vagyok minden ős -

Mes gestes vivent leurs enlacements.

 az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

Parfois, cela me remplit de tristesse,

 apám- s anyámmá válok boldogon,

étant moi-même issu de cet effacement.

 s apám, anyám maga is ketté oszlik

A moi – “Tu verras, sans nous… –” ils s’adressent.

 s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

Ils s’adressent à moi, car déjà je suis eux;

 a sok nemzedék, mely egymásra tör.

c’est ainsi que moi, faible, je puis être

 A honfoglalók győznek velem holtan

non seulement fort, mais plus que nombreux:

 s a meghódoltak kínja meggyötör.

depuis la nuit des temps, tous mes ancêtres.

 Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -

Je suis l’Aïeul qui en des descendants se brise:

 török, tatár, tót, román kavarog

heureux, je deviens mon père et ma mère

 e szívben, mely e múltnak már adósa

qui à leur tour en moitié se divisent:

 szelíd jövővel - mai magyarok!

en Un plein d’âme ainsi je prolifère.

... Én dolgozni akarok. Elegendő

 harc, hogy a múltat be kell vallani.

Je suis tout l’Univers – tout ce qu’il pouvait être:

 A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,

les nations ennemies, chaque tribu.

 egymást ölelik lágy hullámai.

Avec les vainqueurs morts, je refais leur conquête

 A harcot, amelyet őseink vívtak,

et souffre du supplice des vaincus.

 békévé oldja az emlékezés

Árpád, Zalán… Les guerres des ancêtres…

 s rendezni végre közös dolgainkat,

Mongols et Turcs, Slovaques et Roumains

 ez a mi munkánk; és nem is kevés.

sont réunis dans ce cœur dont la dette

est un futur serein – Hongrois contemporains!

… Je veux travailler. Il est suffisant,

ce combat pour qu’on avoue le passé.

Du Danube qui est futur, passé, présent,

les doux flots ne cessent de s’embrasser.

La mémoire dissout en une paix posthume

les luttes acharnées de nos aïeux.

Régler enfin nos affaires communes,

c’est notre devoir. Et ce n’est pas peu.