Sűrű setét az éj,
Noc; tma ni žúzoľ. Juh
Dühöng a déli szél,
buráca. V oblohu
Jó Budavár magas
čnie hrdo Budín-hrad,
Tornyán az érckakas
s veže mu škripotať
Csikorog élesen.
čuť z kovu kohúta.
„Ki az? mi az? vagy úgy -”
„Kto to, ký pohyb? i —“
„Fordulj be és alugy
„Len obráť sa a spi,
Uram László király:
môj kráľu, Ladislav:
A zápor majd eláll,
raz stečie leji splav,
Az veri ablakod.”
tá šibe do okien.
A felhő megszakad,
Tu mračien prietrž, z nich
Nyilása tűz, patak;
prúd vody, ohňa šprih — :
Zúgó sebes özönt
potopu cez odkvap
A rézcsatorna önt
medený šústa žľab
Budának tornyiról.
s bášt, štítov Budína.
„Miért zúg a tömeg?
„Čo hučí množstva val?
Kivánja eskümet?”
Chce, by som prisahali“
„A nép, uram király,
„Ľud, pane králu, ten
Csendes, mint a halál,
sta smrť je tichý, len
Csupán a menny dörög.”
na nebi zhrmí vše.
Megcsörren a bilincs,
Hrk! putá, spadly s nôh,
Lehull, gazdája nincs:
bez gazdu —: po múroch
Buda falán a rab
budínskych tíško v hĺb
- Egy-egy felhődarab -
— tu i tam chmáry chlp —
Ereszkedik alá.
sa väzni spúšťajú.
„Hah! láncát tépi a
„Hach! lámu okovy
Hunyadi két fia -”
si Huňadovi — ľvi —“
„Uram, uram, ne félj!
„Strach, pane, márny tiež!
László, tudod, nem él
Ladislav umrel, vieš,
S a gyermek, az fogoly.”
a decko zajaté.
Mélyen a vár alatt
V úvale pod hradom
Vonúl egy kis csapat;
sa sišiel húfec vtom;
Olyan rettegve lép,
tak placho tiahne: včuľ
Most lopja életét...
s životom uvrznul...
Kanizsa, Rozgonyi.
Kaniža, Rozgoň to.
„Kettőzni kell az őrt,
„Tra zdvojnásobiť stráž,
Kivált Mátyás előtt!”
zvlášť kde dlie Matiaš!“
„Mátyás, az itt maradt,
„No, Matej, v chládku sní,
Hanem a többi rab –
lež väzni ostatní —
Nincsen, uram, sehol.”
tých, pane, nikde niet.'
A felhő kimerült,
Oblak sa vybúril,
A szélvihar elült,
víchor sa vyzúril.
Lágyan zsongó habok
V šept znežnel vín prv vztek,
Ezer kis csillagot
na tisíc hviezdičiek
Rengetnek a Dunán.
kolíšu v Dunaji.
„El! míg lehet s szabad!
„Preč, pokým ešte ľza:
Cseh-földön biztosabb.”
zem česká — istejšia.
„Miért e félelem?
„Nač’ báť sa, králu môj?
Hallgat minden elem
Hla, živly na pokoj
Ég s föld határa közt.”
šly v sveta priestore.“
Az alvó aluszik,
Spáč spánku zažíva,
A bujdosó buvik;
kto zbeh, sa pokrýva;
Ha zörren egy levél,
nech zšuští na kre list,
Poroszlót jőni vél
už drábov vidí ísť
Kanizsa, Rozgonyi.
Kaniža, Rozgoň to.
„Messze még a határ?
„Ďaleko pomedzie?
Minden perc egy halál!”
Co chvíľka, smrť v nej tkvie!“
„Legitten átkelünk,
„Hneď prezeň sme; i shoď
Ne félj uram: velünk
tieň, pán môj: s nami, toť,
A gyermek, a fogoly.”
i decko, zajatec.
Az alvó felvirad,
Svit spáča prerve v snách.
A bujdosó riad;
potulovača strach;
Szellő sincsen, de zúg,
ni vánku, šumí však,
Felhő sincsen, de búg
ni mráčka, ale jak
S villámlik messziről.
hluk, blesk by z diaľavy —
„Oh adj, oh adj nekem
„O, osviež pery mi
Hűs cseppet, hű csehem!”
priam. Cechu úprimný!“
„Itt a kehely, igyál,
„Tu kalich, piže zdrav’,
Uram, László király,
môj kráľu, Ladislav,
Enyhít... mikép a sír!”
ukája... sťaby hrob !“
Állj meg, boszú, megállj:
Stoj, pomsta, spočiň — zdriem:
Cseh földön űl a rab;
má väzňa česká zem;
Cseh földben a király,
kráľ tobôž v zemi tej,
Mindég is ott marad,
aj zostane vždy v nej,
De visszajő a rab...!
však väzeň vráti sa...