Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad

Vedi, si sta facendo sera, e la brutale recinzione di quercia

tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.

orlato da filo spinato, la baracca cosi fluttuante,viene assorbita dalla sera.

Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet

Lo sguardo lento lascia andare il limite della nostra prigionia,

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.

solo la mente, solo la mente percepisce la tensione del filo spinato.

Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

Vedi cara, qui, anche la fantasia si libera solo cosi,

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

il sonno, il liberatore clemente, scioglie i nostri corpi spossati

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

e il campo dei prigionieri si avvia verso casa,

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,

Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.

Lacero e calvo, russando volano i prigionieri,

Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?

dalla cima cieca della Serbia, al paese natio acquattato nella landa.

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?

Oh, paese mia acquattato! Quella casa esiste ancora?

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?

Le bombe l'avranno evitata? Ed è come quando ci siamo arruolati?

Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Tornerà a casa, chi geme a destra e chi alla sinistra giace?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,

Di' esiste ancora la patria, dove capiscono anche i esametri?

úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,

vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;

Tastando riga sotto riga, senza accenti,

zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager

scrivo cosi, nell'oscurità la poesia, cosi come vivo,

őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

alla cieca, strascicando sulla carta come un bruco,

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,

i guardiani del lager hanno sequestrato tutto,

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,

torcia e libri, non arriva neppure la posta,

szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -

solo la nebbia scende sulla nostra baracca.

jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,

s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Francesi, polacchi, italiani ciarlieri, secessionisti serbi,

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák

trasognati ebrei montanari, vivono qui,

ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.

tra vermi e notizie allarmistiche,

Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság

corpi febbricitanti spezzati, eppure vivono la stessa vita, -

és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra

aspettando notizie liete, parole dolci da una donna,

rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,

destino libero, e aspettano la fine, celata nella nebbia fitta, il miracolo.

s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya

lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Come animale prigioniero tra i vermi, giaccio sulle tavolette di legno,

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

l'attacco delle pulci si rinnova, ma lo sciame delle mosche s'è quietato.

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

É sera, la prigionia è più corta di un giorno è anche la vita.

ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

L'accampamento dorme. Il paesaggio è illuminato dalla luna,

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

e nella luce i fili spinati si stendono di nuovo,

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

L'ombra dei guardiani armati, si intravede attraverso la finestra,

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

tra i rumori della notte, proiettandosi sui muri, cammina.

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

1944. július

Vedi cara, dorme l'accampamento, frusciano i sonni, sbuffa il desto,

si rigira nello stretto posto e dorme già di nuovo,

gli brilla il viso. Solo io sto seduto desto, al posto dei baci tuoi

sento in bocca il sapore di mezza sigaretta consumata,

e il sonno, il clemente, non viene, perché ormai non son più capace

ne a vivere ne a morire senza di te.

Il campo di Heidenau, sulle monti di Zagubica