Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Hoj, včul je len pustá ozaj pustatina!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Lebo jeseň vám je hrozná rozgazdiná;
Amit a kikelet
jaro čo i leto
És a nyár gyüjtöget,
shromaždia, tá hneď to
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
ľahtikársky zmárni všetko, po zázraku
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
pokladov že zima nenájde ni znaku.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
Niet tam kŕdľa oviec s cvengom zádumčivým,
S a dalos madarak
pastiera, čo píska tónom žalostivým;
Mind elnémultanak,
i spevavé vtáčky
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
zmlkly, zo žitn áčky
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
bujnej nezavrieska chriašteľ ku obude,
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
ba ani len malý svrček nezahudie.
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Jak zamrzlé more, chotára pláň gáni;
Már öregkorától,
nízko lieta slnce, vták jak ukonaný,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
čiže vekom také
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
je už krátkozraké,
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
i tra sa mu prihnúť, by dovidieť znalo...
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Aj tak v pustatine vidí veru málo.
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Prázdna dnes rybáreň i hájoveň heno;
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
ticho na staniach, dnu statky žujú seno;
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
keď ich večer zovú,
Leveles dohányát a béres leveszi
duria ku válovu,
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
tu vše, chlpáň, býča zryčí: neinačej
Megvágja nagyjábul;
tiež von z jazera by pilo vodu radšej,
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
Dohánových listov vezme z kutíc trámu
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
bíreš, na prah dá ich, požižle, jak sa mu
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
to bičiakom zdarí;
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
pípku zpoza sáry
Mert a pince kulcsát
vyne, napchá, puká však — čo mu i zdochne —
Akár elhajítsák,
a, či nie kde jasle prázdne? tu-tam fľochne.
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.
Však i čárdy Čušia ozajst, až žial ich mať;
Most uralkodnak a szelek, a viharok,
krčmár a krčmárka dlho môžu drichmaf.
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
hodiť do studnice
Másik alant nyargal
hoc kľúč od pivnice,
Szikrázó haraggal,
bo nik neobráti oja v tú ich stranu,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
cestu v sneh zamietly vetry k nepoznaniu.
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
Teraz panujú koľ fujaky: z nich jeden
A rónára halvány ködök telepűlnek,
hore v povetrí sa krúti, pokým je deň,
S csak félig mutatják
druhý cvála tu doľ
A betyár alakját,
sršivý čo kúdol,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
iskrí pod ním sneh sťa kremeň, a ten tretí,
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
pasovať sa s nimi, v ústrety im letí.
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
K mrku keď uľahnú dennej po únave,
Visszanéz még egyszer
na rovinu zasa hmly zasadnú plavé:
Mérges tekintettel,
i len v nich nákres je,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
beťára jak nesie
Leesik fejéről véres koronája.
kams’ na nocľah kôň, v dial’ zaberá a fŕka ...
Pest, 1848. január
Vlk zavyje za ním, nad ním havran škŕka.
Ako vyhnaný kráľ, kde už ríše lem je,
tak sa obzrie slnce vzad s obruby zeme,
ešte obzrie sa raz
s hnevom, a aj zaraz,
len čo na proťajší kraj zrak dôjde žhavý,
krvavá sa sklzne koruna mu s hlavy.