1.

1 

Sentado en la piedra más baja del muelle,

 A rakodópart alsó kövén ültem,

vi como navegaba una cáscara de sandía.

 néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.

Apenas escuchaba, sumergido en mi suerte,

 Alig hallottam, sorsomba merülten,

el rumor de la superficie y el silencio del fondo.

 hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.

Como si de mi corazón arrancara su curso,

 Mintha szívemből folyt volna tova,

era turbio, grande y sabio el Danubio.

 zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,

Igual que los músculos cuando el hombre trabaja,

 reszel, kalapál, vályogot vet, ás,

limando, martillando, cavando, levantándose un techo,

 úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el

saltaban, se estiraban y enervaban

 minden hullám és minden mozdulás.

cada movimiento y cada ola.

 S mint édesanyám, ringatott, mesélt

Y, como mi madre, el río me mecía, me contaba cuentos

 s mosta a város minden szennyesét.

y lavaba todas las ropas sucias de la ciudad.

És elkezdett az eső cseperészni,

 de mintha mindegy volna, el is állt.

De pronto empezó a lloviznar

 És mégis, mint aki barlangból nézi

y, como si todo diera igual, escampó.

 a hosszú esőt - néztem a határt:

Tal como aquel que mira la lluvia prolongada

 egykedvű, örök eső módra hullt,

desde una cueva, contemplé el horizonte:

 színtelenül, mi tarka volt, a múlt.

como una indiferente, eterna lluvia, iba cayendo

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,

el pasado ya descolorido.

 másra gondoló anyának ölén

 a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen

Corría el Danubio. Y como un nino en el regazo

 és nevetgéltek a habok felém.

de una madre fértil y abstraída,

 Az idő árján úgy remegtek ők,

jugaban graciosas las olas

 mint sírköves, dülöngő temetők.

y llegaban sonrientes hasta mí.

2 

Así se estremecían en la corriente del tiempo,

 Én úgy vagyok, hogy már százezer éve

como las tambaleantes lápidas de un cementerio.

 nézem, amit meglátok hirtelen.

 Egy pillanat s kész az idő egésze,

2.

 mit százezer ős szemlélget velem.

Hace cien mil anos miro las cosas

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,

que ahora veo de repente.

 öltek, öleltek, tették, ami kell.

Sólo un minuto, y poseo completamente el tiempo

 S ők látják azt, az anyagba leszálltak,

que cien mil antepasados miran conmigo.

 mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

Veo lo que no vieron, porque cavaron,

 Enyém a múlt és övék a jelen.

mataron, abrazaron, hicieron lo que tenían que hacer.

 Verset írunk - ők fogják ceruzámat

Y ellos, inmersos en la materia, ven

 s én érzem őket és emlékezem.

lo que no veo, si debo confesarlo.

3 

 Anyám kun volt, az apám félig székely,

Nos conocemos como la pena y la alegría.

 félig román, vagy tán egészen az.

Yo poseo el pasado y los antepasados el presente.

 Anyám szájából édes volt az étel,

Escribimos poesía (ellos guían mi lápiz

 apám szájából szép volt az igaz.

y yo los siento y los recuerdo).

 Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

 Elszomorodom néha emiatt -

3.

 ez az elmúlás. Ebből vagyok. "Meglásd,

Mi madre era cumana, mi padre era sekler,*

 ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

casi rumano, o tal vez rumano completo.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;

De boca de mi madre era dulce la comida,

 gyenge létemre így vagyok erős,

de boca de mi padre era dulce la verdad.

 ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,

Cada vez que me muevo ellos se abrazan.

 mert az őssejtig vagyok minden ős -

Por eso me pongo triste algunas veces

 az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

(esto es como la muerte). Yo fluyo de ellos.

 apám- s anyámmá válok boldogon,

“¡Ya verás cuando no existamos! “, me dicen.

 s apám, anyám maga is ketté oszlik

 s én lelkes Eggyé így szaporodom!

Me lo dicen porque ahora yo soy ellos.

A világ vagyok - minden, ami volt, van:

Por eso mi debilidad es mi fuerza.

 a sok nemzedék, mely egymásra tör.

Ahora recuerdo que soy más que muchos,

 A honfoglalók győznek velem holtan

porque soy todos los ancestros hasta el germen primero,

 s a meghódoltak kínja meggyötör.

soy el Ancestro que se abre para multiplicarse,

 Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -

me divido feliz en mi padre y mi madre,

 török, tatár, tót, román kavarog

y mi madre y mi padre se dividen en dos

 e szívben, mely e múltnak már adósa

¡y yo me multiplico en el ardiente Uno!

 szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő

Yo soy el mundo –todo lo que fue y lo que es–:

 harc, hogy a múltat be kell vallani.

muchas nacionalidades que entrechocan.

 A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,

Los conquistadores muertos vencen conmigo

 egymást ölelik lágy hullámai.

y el dolor de los vencidos es mi condena.

 A harcot, amelyet őseink vívtak,

Arpád y Zalán, Werbőczi y Dózsa,**

 békévé oldja az emlékezés

turco, tártaro, eslovaco, rumano, se arremolinan

 s rendezni végre közös dolgainkat,

en este corazón que le adeuda al pasado

 ez a mi munkánk; és nem is kevés.

el suave futuro, ¡húngaros de hoy!

Yo quiero trabajar. Pero ya basta

con el esfuerzo de confesar el pasado

al Danubio, que es el pasado, el presente y el futuro,

en donde las suaves olas se entrelazan.

La lucha que libraron nuestros antepasados

va disolviéndola en paz la memoria,

y arreglar al fin nuestras cosas comunes,

esto es nuestro trabajo – y no es poco.

*Los cumanos eran los miembros de una antigua tribu de origen turco. / Sekler: Raza húngara de transilvania.

**Jefe de las tribus húngaras que conquistaron el territorio de Hungría en 896 d. C. / Rey que fue vencido por Árpád durante la conquista. / Jurista del siglo XVI, redactor del código feudal húngaro. / Jefe de una rebelión campesina en el siglo XVI a quien los nobles condenaron a la hoguera.