Včera sa Jeseň šuchla cez Paríž.

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Po bulvári Saint Michele kradla sa,

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

v kanikule, pod míkvym haluzím,

Kánikulában, halk lombok alatt

a so mnou stretla sa.

S találkozott velem.

Práve som k Seine šiel a v duši mi

Ballagtam éppen a Szajna felé

pesničky ako raždie horeli,

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

čmudiace, smiešne, žiaľne, nachové,

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

že umriem vraveli.

Arról, hogy meghalok.

Jeseň ma dostihla a šepla dač.’

Elért az Ősz és súgott valamit,

Bulvárom Saint Michele to zachvelo.

Szent Mihály útja beleremegett,

Zum, zum: po ceste lístie žartovné

Züm, züm: röpködtek végig az uton

si poletovalo.

Tréfás falevelek.

Minúta: len čo Leto užaslo,

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

z Paríža Jeseň ušla s chichotaním.

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Tu bola, a že bola, viem len sám

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

pod lístím rozstonaným.

Nyögő lombok alatt.