Manželke

Feleségemnek

Arany délutánba csukva az emlék. Szemed

Spomienka uzamknutá v zlatom popoludní. Tvoje oči,

gyöngybe simított fény, könnyű lábbal siklasz

svetlo korálov s perlami, ľahkou nohou kĺžeš sa

az ösvényen, az idő sebhelyei közt. Alig-létezés a hely,

na chodníku, medzi jazvami času. Miesto sotva existujúce,

apró temető az üvegsima ragyogásban,

drobný cintorín ligote v hladučkého skla,

a kápolna előtt habozol kicsit, izzó árnyék

pred kaplnkou váhaš sporo, len čo vkročíš

suttog, ahogy belépsz. Csorba keresztelőmedence

žeravá tôňa šepoce. Naštrbená krstiteľnica

repeszti önmagát s a szentek az oltáron már

sama seba triešti a svätí na oltári už

mindent megbocsátanak.

všetko odpustili.

Mennyi hát a bánat? A megszökött tengerek

Nuž koľko je trápenie? Kam smerujú

merre tartanak? Hol van hát az ég pompája,

uniknuté moria? Kde sa nachádza lesk neba,

mikor az éjfél trónra lép?

keď polnoc na trón vstúpi?

Ego te baptizo, könnyű a bóra, imához készül

A ja Ťa krstím v mene, vietor je ľahký, k modlitbe

a kékség felett. Körbeszakad a tér, sapka száll,

sa chystá nad modraním. Námestie sa do kola delí,

valószínűtlen, amikor megállsz, a világ egyetlen

čiapka letí, keď sa zastavíš, neskutočnosť rodí sa, jedinou

érthető tézise, hogy élsz – szellő kacskaringóz,

zrozumiteľnou tézou sveta je, že žiješ – vánok sa vrtí,

mosolyod elé csalja sátoros hajad.

tvoje potulné vlasy pred tvoj úsmev vábi.