Ján nemá minulosť, iba svojich

Jánosnak nincs múltja, csak halottai

mŕtvych, teraz sa skryje pod čiernu

vannak, most a fekete lepel alá

plachtu, je to márne, vytŕča mu priehlavok,

bújik, de hiába, kinn a lábfeje,

chorému otcovi ledva nahmatá pulz,

beteg apjának alig van pulzusa,

je slabý, jeho staré srdce je ako detská hrkálka

gyenge, vén szíve akár a csönd gyerek-

ticha, keď vypadne z ešte nevinnej

csörgője, amikor kiesik a még

dlane rovno na veľké

ártatlan tenyérből, egyenesen az

dlažobné kocky neba,

ég nagyméretű talajcsempéjére,

ktoré práve umývajú maliari,

amit a festők törölnek fel éppen,

kým jeho otec je neschopný rozpoznať,

míg apja képtelen felismerni, hogy

že v zrkadle, do ktorého sa uprene díva,

a tükörből, amibe belebámul,

neospravedlnene chýba jeho tvár.

arca igazolatlanul hiányzik.