Keď Ján búši o seba kamene na brehu jazera,

János már szikrázik a dühtől, amint

už ním lomcuje hnev, pravda,

összeveri a kavicsokat a tóparton,

kamene slepo podstupujú

persze a kavicsok meg vakon

skúšku, a tak, hoci je treskúca zima,

tűrik a próbát, így hát nem sikerül

nepodarí sa mu Mariene vykresať oheň,

tüzet csiholnia Julinak, pedig

Mariena nespokojne šomre,

farkasordító hideg van, Juli

ústa sa jej nezavrú ani na sekundu,

elégedetlenül zsörtölődik, be

preklína svojho muža,

nem áll a szája, elátkozva urát,

kým Ján si v duchu želá, aby sa tu

miközben János úgy akarja, hogy egy

zjavil vlk a zožral mu ženu

farkas teremjen itt, elevenen felfalva

a aby jemu zrazu napadlo zabiť

nejét, ő meg a hirtelen jött

zviera, ktoré presvedčili hrať,

ötlettől vezérelve agyonüsse

vytrhnúť mu z papule tesák

a már rég meggyőzött ordast, a metsző-

a zavesiť ho Mariene na krk,

fogát kitépve talizmánnak, azt majd

keď ju nakoniec vyslobodí

Juli nyakába akassza, ha már a

z vlčieho brucha,

farkas gyomrából kiszabadította,

aby ho postretlo šťastie, nešťastníka,

legyen szerencséje a szerencsétlennek,

k uchu si priloží opustenú

s füléhez tartva az elhagyott csigaházat,

slimačiu ulitu, počuje s absolútnym

mosógépét, centrifugáját

pokojom hučať svoju práčku, žmýkačku,

hallja búgni tök elégedetten,

hoci to tak vytrvalo drkoce ticho,

bár a csönd vacogott rendületlenül,

Mariena sa ovinula okolo otáznika

Juli egy kérdőjelre tekeredett,

ako had naučený na rajčiny.

mint a paradicsomhoz szokott kígyó.