Eve H.

H. Évának

Toto je horúce popoludnie, jedno deja vu.

Ez egy forró délután, ez egy déjá vu.

Predsa však stuhlo v pohári, voda klopká;

Mégis a pohárba fagyott, kopog a víz;

Odpadne to pekné, opakované revue,

Elmarad az a szép, újratapsolt revü,

Zhorkne tá delikátne jemná, chuť trpká.

Megkeseredik az a finom, fanyar íz.

Dvadsať rokov dovŕšili dnešok i minulosť.

Most lett húszéves a jelen- és múltidő.

Podstatné je, že umlčím ju vždy,

Az a lényege, hogy mindig elhallgatom,

Nezvládal by som to inak. Veľká Prozreteľnosť,

Mert másképp nem bírnám. A Nagy Hittérítő,

Láska odišla. Tuhnú mi všetky údy.

A szerelem elment. Fázik minden tagom.

Vravia, žiješ vo Viedni, vychovávateľkou si sa stala,

Mondják, most Bécsben élsz; hogy óvónő lettél,

Matkou rodiny. Život taký prostý je už.

Családanya. Ilyen egyszerű az élet.

Už niet ani tržnice na Svetelnej ulici. Zima chladná

A Fény utcai piac sincs már. Hideg tél

A leto, v osemdesiatom šiestom. Nech končí už.

És a nyár, nyolcvanhatban. Érjen már véget.