Hoj, včul je len pustá ozaj pustatina!
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Lebo jeseň vám je hrozná rozgazdiná;
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
jaro čo i leto
Amit a kikelet
shromaždia, tá hneď to
És a nyár gyüjtöget,
ľahtikársky zmárni všetko, po zázraku
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
pokladov že zima nenájde ni znaku.
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Niet tam kŕdľa oviec s cvengom zádumčivým,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
pastiera, čo píska tónom žalostivým;
S a dalos madarak
i spevavé vtáčky
Mind elnémultanak,
zmlkly, zo žitn áčky
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
bujnej nezavrieska chriašteľ ku obude,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
ba ani len malý svrček nezahudie.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Jak zamrzlé more, chotára pláň gáni;
Vagy hogy rövidlátó
nízko lieta slnce, vták jak ukonaný,
Már öregkorától,
čiže vekom také
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
je už krátkozraké,
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
i tra sa mu prihnúť, by dovidieť znalo...
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Aj tak v pustatine vidí veru málo.
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Prázdna dnes rybáreň i hájoveň heno;
Hajtják estefelé,
ticho na staniach, dnu statky žujú seno;
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
keď ich večer zovú,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
duria ku válovu,
Leveles dohányát a béres leveszi
tu vše, chlpáň, býča zryčí: neinačej
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
tiež von z jazera by pilo vodu radšej,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Dohánových listov vezme z kutíc trámu
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
bíreš, na prah dá ich, požižle, jak sa mu
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
to bičiakom zdarí;
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
pípku zpoza sáry
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
vyne, napchá, puká však — čo mu i zdochne —
Mert a pince kulcsát
a, či nie kde jasle prázdne? tu-tam fľochne.
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Však i čárdy Čušia ozajst, až žial ich mať;
Hóval söpörték be a szelek az utat.
krčmár a krčmárka dlho môžu drichmaf.
Most uralkodnak a szelek, a viharok,
hodiť do studnice
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
hoc kľúč od pivnice,
Másik alant nyargal
bo nik neobráti oja v tú ich stranu,
Szikrázó haraggal,
cestu v sneh zamietly vetry k nepoznaniu.
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
Teraz panujú koľ fujaky: z nich jeden
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
hore v povetrí sa krúti, pokým je deň,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
druhý cvála tu doľ
S csak félig mutatják
sršivý čo kúdol,
A betyár alakját,
iskrí pod ním sneh sťa kremeň, a ten tretí,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
pasovať sa s nimi, v ústrety im letí.
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Mint kiűzött király országa széléről,
K mrku keď uľahnú dennej po únave,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
na rovinu zasa hmly zasadnú plavé:
Visszanéz még egyszer
i len v nich nákres je,
Mérges tekintettel,
beťára jak nesie
S mire elér a szeme a tulsó határra,
kams’ na nocľah kôň, v dial’ zaberá a fŕka ...
Leesik fejéről véres koronája.
Pest, 1848. január
Vlk zavyje za ním, nad ním havran škŕka.
Ako vyhnaný kráľ, kde už ríše lem je,
tak sa obzrie slnce vzad s obruby zeme,
ešte obzrie sa raz
s hnevom, a aj zaraz,
len čo na proťajší kraj zrak dôjde žhavý,
krvavá sa sklzne koruna mu s hlavy.