Pri príležitosti úmrtia Petra Esterházyho
Esterházy Péter halálára
Kým leto na svojom vlhkom piesku uviazne,
Amíg a nyár vizes homokján fönnakad,
zrýchli sa zvesť, smerom končiny padá.
gyorsul a hír, zuhan a vég felé.
Dosiaľ som si myslel, že si nesmrteľný.
Eddig azt hittem, örökéletű vagy.
Smrť od teba teraz predsa neubehne.
Most mégsem múlik tőled a halál.
Medzitým čo prejdeš a necháš nás naskrz osudu,
Miközben ellépsz, s végképp sorsunkra hagysz,
skôr než sa tvoj život roztrúsi, všetko prepletie.
életed átsző mindent, mielőtt szerteszáll.
Ty, ktorému všetko cudzie bolo,
Te, kinek minden idegen volt,
čo by premáčalo nebytie,
amit nemlét itatna át,
teraz si sa útlo rýchlo vytratil
most vézna gyorsan tűntél el
v poliach nekonečných,
a vége-nincs terekben,
ako polmesiac za mrak, stroho.
úgy, mint árnyak közé a félhold.
Vy, dvaja mladí muži, tí Petrovia -
Ti, két fiatal férfi, a Péterek -
v deväťdesiatom pri okrúhlom stole
kilencvenben a Halászcsárda kerek
v Rybárskej čárde so smiechom sme tam číhali
asztalánál együtt lestük nevetve
na svetlá Pešti, ktorá sa s vodou rediká
Pest fényeit, s hogy a víz mit hoz el
Balassa, Esterházy!
Balassa, Esterházy!
Teraz vás aká loďka, aká rieka nosí?
Titeket most milyen dereglye,
Aká budúcnosť vás terigá?
milyen folyó visz? Milyen jövő visel?
To, že si tu bol – zdvihlo mi nebo.
Hogy itt voltál - magas eget adott.
Je ľahšie žiť tak, že ťa pohľad váži.
Könnyebb úgy élni, ha mér egy tekintet.
Múdry a ľahký. Modrý a prísny.
Okos és könnyed. Kék és szigorú.
Sprevádza aj vtedy, keď ho zriedka vidíš.
Kísér még akkor is, ha ritkán láthatod.
Od modrého pohľadu sa každý vyšším stal.
Egy kék pillantástól mindenki magasabb lett.
Hnutie tvojej ruky vo filme je konečné,
De végleges a filmen kézmozdulatod,
a aj to, čo doručia tvoje vety okrídlené.
s az is, amit szálló igéid adnak át.
Kupliarsky úsmev v hĺbke filmov a riadkov čupí, -
Cinkos nevetés lapul filmek és sorok mélyén, -
či nám zostane na ťažkú úľavu iné?
marad-e nekünk nehéz könnyebbségre más?
Sklon nikdy nie je nezvaný, človek jakživ nie je hotový.
A vég sosem hívatlan, az ember sose kész.
Smelá dôstojnosť je tu celkom nevídaná.
Bátor méltóság itt példátlan egészen.
Hanbili sme sa nad pokrčeným trápením.
Szégyenültünk az elgyűrt szenvedésen.
Si tu, nevidím ťa, si tu! Tvoje slová
Itt vagy, nem látlak, itt vagy! Szavaid
ešte nie sú sivé, ošúchané kamene, hoci
még nem szürke, kopott kövek, bárha
práve teraz vrcholí prúd bratských prírastkov...
épp most tetőz a barát-szaporulat árja...
Ešte nevedno, akú modrú prestrie
Nem tudjuk még, újabb karácsonyokra
drsné unášanie rokov na ďalšie Vianoce.
milyen kéket terít az évek durva sodra.
Kde sa vznieti úsmev, jedna fraška kde crká.
Hol gyullad nevetés, egy tréfa hol csorog.
A nechápeme, kde je hranica tvojho manka.
S nem értjük, hol van hiányod határa.
Chcel by som, aby ťa zdesenie
Szeretném, hogy a döbbenet
nezakrylo. Nech nepochová to, čo
ne takarjon el. Ne temesse be, amit
o tebe už viem. Lebo ešte neviem,
rólad gondolok. Mert még nem tudom,
či iné bytie otvára, alebo zamyká
a máslét nyitja-e vagy zárja
okná smiešnych právd. -
a nevetséges igazság ablakait. -
Rozlúčka ako temný drapot
Sötét kapaszkodás a búcsúzás,
ťa tu nezdrží, a kým ťa pustíme,
téged nem fog itt s miközben elejtünk,
tisícky sa tlačia, aby tvoju smrť minuli.
ezeren tülekednek, hogy halálodat feléljék.
Ako ten vzlyk - fňukot z horných vrát sleduješ,
Hogy most fenti kapukból figyeled,
nazdávam sa, že ti to aj lahodí,
jólesik, gondolom, ez a nagy sírás-rívás -,
a občas ťa odpudzuje aj to, čo lichotí.
s néha taszít is, ami hízeleg.
Čo v nás spoločné je,
Ami mindünkkel közös,
sa s tebou teraz stalo.
most az esett meg veled.
Že si tu bol, to nebolo svetské,
Hogy itt voltál, az volt nem-evilági,
pre nás to bolo milostivé,
az volt nekünk kegyelmes,
a pre teba osobitné.
neked kivételes.
Tvoj život celistvý. Hotové v nás
Életed teljes. De mibennünk
ale nič nie je.
semmi se kész.
Nepochopiteľné veci výhľad zakryjú.
Ami felfoghatatlan, eltakarja a kilátást.
Kam sa uberáš, nevidím zo zeme.
Nem látom a földről hova mész.