János már szikrázik a dühtől, amint

Keď Ján búši o seba kamene na brehu jazera,

összeveri a kavicsokat a tóparton,

už ním lomcuje hnev, pravda,

persze a kavicsok meg vakon

kamene slepo podstupujú

tűrik a próbát, így hát nem sikerül

skúšku, a tak, hoci je treskúca zima,

tüzet csiholnia Julinak, pedig

nepodarí sa mu Mariene vykresať oheň,

farkasordító hideg van, Juli

Mariena nespokojne šomre,

elégedetlenül zsörtölődik, be

ústa sa jej nezavrú ani na sekundu,

nem áll a szája, elátkozva urát,

preklína svojho muža,

miközben János úgy akarja, hogy egy

kým Ján si v duchu želá, aby sa tu

farkas teremjen itt, elevenen felfalva

zjavil vlk a zožral mu ženu

nejét, ő meg a hirtelen jött

a aby jemu zrazu napadlo zabiť

ötlettől vezérelve agyonüsse

zviera, ktoré presvedčili hrať,

a már rég meggyőzött ordast, a metsző-

vytrhnúť mu z papule tesák

fogát kitépve talizmánnak, azt majd

a zavesiť ho Mariene na krk,

Juli nyakába akassza, ha már a

keď ju nakoniec vyslobodí

farkas gyomrából kiszabadította,

z vlčieho brucha,

legyen szerencséje a szerencsétlennek,

aby ho postretlo šťastie, nešťastníka,

s füléhez tartva az elhagyott csigaházat,

k uchu si priloží opustenú

mosógépét, centrifugáját

slimačiu ulitu, počuje s absolútnym

hallja búgni tök elégedetten,

pokojom hučať svoju práčku, žmýkačku,

bár a csönd vacogott rendületlenül,

hoci to tak vytrvalo drkoce ticho,

Juli egy kérdőjelre tekeredett,

Mariena sa ovinula okolo otáznika

mint a paradicsomhoz szokott kígyó.

ako had naučený na rajčiny.