Megtudtam, hogy titkokat rejteget

Zvedel som, tajomstvá že skrýva

A mi Dunánk, ez a vén róka,

Dunaj, tá líška; je ich kopa,

Mikről talán sohase álmodott

o akých nesnila snáď nikdy

Az ősi barlang-tüzek óta

od čias človeka jaskynného

Ez a közönyös Európa.

netečná táto Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Starého Istera ja taje

Titkait az árnyas Dunának.

urval som; taje, čo má Dunaj.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Keď cez maďarské tečie polia,

Hisz látott ő búsabb csodákat.

má sebou divy, starý kujon,

De akkor pletyka-kedve támadt.

no nezjaví ich, nie je chumaj.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Mne jednak zjavil, neviem kedy,

Tavasz volt és ő csacska-részeg.

jar bola, on sa valil, spitý,

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

tancoval, spieval, výskal, bájil,

Budapestre fitymálva nézett

a hvízdal, žmurknúc na Budapešť,

S gúnyos nótákat fütyörészett.

vo výsmech vlejúc svoje city.

Talán Szent Margit híres szigetén

Snáď na ostrove Margitinom,

Állott velem részegen szóba.

šibnutý, slovami ma stískal.

(Ma is félve kalimpál a szivem

(Aj dnes mi strachom klope srdce,

S hajh, már régen késik e nóta.

a ver’ už spev ten zameškal som,

Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)

však, Ister, stará rieka-líška?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Náramne zvážnel vtedy Dunaj,

Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.

schladia mu v hrdle jarná vôľa.

Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

Bol ani taký pijan-génij.

Alig mert nézni a szemembe

Do očú ledva pozrel sa mi.

S én vallattam keményen, egyre.

A ja som ho na spoveď volal.

“No, starý korheľ, dosť si videl,

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

odkedy tieto brehy zmýva

Mióta ezt a tájat mossa

kalný tvoj prúd, tie vody strašné,

Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,

čo stále staré tône nosia.

Mely az öreg árnyakat hozza.

Spovedaj sa mi, šelma divá.“

Gyónjál nekem, vén falurossza.«

„Či vždycky tieto kraje stíhal

»Mindig ilyen bal volt itt a világ?

hriech dedičný, tie city vlažné,

Eredendő bűn, lanyha vétek,

pot, suchopár, zimnica, slzy?

Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

Na brehoch Dunaja či nikdy

A Duna-parton sohse éltek

nežilo plemä silné, šťastné?"

Boldog, erős, kacagó népek?«

A starý Dunaj o tej kliatbe

S halk mormolással kezdte a mesét

mrmlal mi, jak by z knihy čítal.

A vén Duna. Igaz az átok,

Pravda to, čo my tušili sme:

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:

Odkedy tadeto sa valí.

Mióta ő zúgva kivágott,

ľud šťastný ho tu neuvítal.

Boldog népet itt sohse látott.

Dunajské brehy: hromozvody.

A Duna-táj bús villámháritó,

Pre pol-ľudí, pol-národíky

Fél-emberek, fél-nemzetecskék

klada hanby tu prichystaná.

Számára készült szégyen-kaloda.

Krídla? — tie sú tu podviazané,

Ahol a szárnyakat lenyesték

a večery sú mŕtve vzlyky.

S ahol halottasak az esték.

„Tak bude vždy, tak usúdené,“

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,

zamrmlal Dunaj, lapaj starý.

Mormolta a vén Duna habja.

A rozhadiac sa maličkými

S boldogtalan kis országok között

krajinami neblaženými,

Kinyujtózott a vén mihaszna

s chichotaním mi zmizol v diali.

És elrohant tőlem kacagva.