Megtudtam, hogy titkokat rejteget

Dozvedel som sa, že taje skrýva

A mi Dunánk, ez a vén róka,

náš Dunaj — tento lišiak starý —

Mikről talán sohase álmodott

o ktorých od čias jaskynných ohňov

Az ősi barlang-tüzek óta

nesnívala Európa vari,

Ez a közönyös Európa.

čo sa tak rada chladne tvári.

Megloptam a vén Iszter titkait,

Starého Istru urval som taje,

Titkait az árnyas Dunának.

čo skrýval Dunaj zatienený.

Magyar földön ravasz a vén kujon,

Ľsťou sa u nás pýši, kujon starý,

Hisz látott ő búsabb csodákat.

bo videl smutných divov zmeny.

De akkor pletyka-kedve támadt.

Však vtedy klepmi kypel v šumoch peny.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:

Nevieš už, kedy spovedal sa mi:

Tavasz volt és ő csacska-részeg.

Jar vládla, on bol slovom spitý.

Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,

V ňom tanec, spev, výsk, báj. — Na Pešť

Budapestre fitymálva nézett

zhŕdavo hľadel, roztočitý

S gúnyos nótákat fütyörészett.

posvätné keď hvizdom vysmial city.

Talán Szent Margit híres szigetén

Na ostrove snáď chýrnom Margity

Állott velem részegen szóba.

sa pustil so mnou do besedy.

(Ma is félve kalimpál a szivem

(I dnes mi srdce desom bije.

S hajh, már régen késik e nóta.

Kde moja pozdná pieseň sedí?

Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)

Však, lišiak, bol si spitý vtedy?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.

Zrazu veľmi zvážnel starý Dunaj.

Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.

V hrdle mu schladla bujnosť Vesny.

Olyan volt, mint egy iszákos zseni.

Bol sťa kýs’ genij opojený,

Alig mert nézni a szemembe

čo v zrak môjs’ prístup placho kliesni,

S én vallattam keményen, egyre.

keď spovedám ho v tvrdej tiesni.

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,

„Už kés’ videls’ divy, korheľ starý,

Mióta ezt a tájat mossa

od čias, čo tieto nivy zmýva

Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,

tvoja plavá, tienna, hrozná voda,

Mely az öreg árnyakat hozza.

čo v búrny mrak sa rada díva…

Gyónjál nekem, vén falurossza.«

Spovedaj sa, ty zmija lživá!

»Mindig ilyen bal volt itt a világ?

Bol tu svet vždy tak nepodarený?

Eredendő bűn, lanyha vétek,

V ňom dedičný hriech, mĺkve zvody,

Hideglelés, vergődés, könny, aszály?

i var, sĺz prúd, hodovka, suchoty?

A Duna-parton sohse éltek

Či breh tvoj neznal silné rody,

Boldog, erős, kacagó népek?«

čo požívali šťastia hody?“

S halk mormolással kezdte a mesét

Báj začal snovať tlmeným šumom

A vén Duna. Igaz az átok,

kmeť-Dunaj. — Pravda, ktorej klnú

Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:

už mnohí, že tu nezrel šťastia spln

Mióta ő zúgva kivágott,

ni jeden rod, od čias, čo plynú

Boldog népet itt sohse látott.

vĺn búrne toky v diaľku sinú.

A Duna-táj bús villámháritó,

Kraj dunajský je trúchly hromozvod,

Fél-emberek, fél-nemzetecskék

klec polorodov, poloľudí,

Számára készült szégyen-kaloda.

kde stíhali vždy vzletné perute,

Ahol a szárnyakat lenyesték

kde večer žalostne sa budí

S ahol halottasak az esték.

a rukou smrti siaha k hrudi.

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,

„Raz sudbou je už, čo sa nezmení,“

Mormolta a vén Duna habja.

zahundral starý Dunaj v žblny.

S boldogtalan kis országok között

Medzi nešťastnými krajinkami

Kinyujtózott a vén mihaszna

vystrel sa, dávnej zloby plný,

És elrohant tőlem kacagva.

vdiaľ s rehotaním ženúc vlny.