Mennyi életen át kergetőztünk:

Pre koľko životov sme sa naháňali:

kiscsikók napfényes réteken,

žriebätá na lúčinách zaliatych slnkom,

sasok a kihűlő ég puha ágyán,

orly v mäkkej posteli tuhnúceho neba,

aranyhalak széthulló üvegmedencében,

zlaté rybky mrviace sa v sklených nádržiach,

táltosok a fodros álom partjain,

tátoše na brehoch kučeravého sna,

hajad volt párnám,

tvoje vlasy boli mojím podhlavníkom,

szíved volt vánkosom,

tvoje srdce bolo mojím vankúšom,

minden testet öltésben,

všetky telá v stehu,

a köztes lét hömpölygő áramában

pozoroval som nás v prechodnom bytí

figyeltem magunkat, kút fölé hajló,

vanúceho prúdu, ohnutý nad studňou,

ágak közt bújó, egeket bámuló,

medzi vetvami skrytý, zízajúc na nebesá,

a kócos ifjúságot lassan kifésülő,

pomaly vyčesávajúc strapatú mladosť,

nagy, barna szempárban visszatükröződő

vo veľkých hnedých očiach každý

félénk gyermekarcunk minden rezdülését,

odrazený záchvev plachej detskej tváre,

ahogy az élet vizébe kavicsot dobálunk,

hádzajúc kamene do vody života,

ahogy a hegyekké tornyosuló napok

príchodom na vrchol dní čnejúcich do hôr

csúcsára érve lassan megtanuljuk egymást.

pomaly sa navzájom spoznáme.

Szíved volt párnám,

Tvoje srdce bolo mojím podhlavníkom,

hajad volt vánkosom,

tvoje vlasy boli mojím vankúšikom,

fejpántom két hűvös tenyered,

mojou čelenkou boli tvoje chladné dlane,

lakhelyem, örök lakhelyem

mojím trvalým bydliskom

csilingelő nevetésed.

bol tvoj zvonivý úsmev.