Esterházy Péter halálára
Pri príležitosti úmrtia Petra Esterházyho
Amíg a nyár vizes homokján fönnakad,
Kým leto na svojom vlhkom piesku uviazne,
gyorsul a hír, zuhan a vég felé.
zrýchli sa zvesť, smerom končiny padá.
Eddig azt hittem, örökéletű vagy.
Dosiaľ som si myslel, že si nesmrteľný.
Most mégsem múlik tőled a halál.
Smrť od teba teraz predsa neubehne.
Miközben ellépsz, s végképp sorsunkra hagysz,
Medzitým čo prejdeš a necháš nás naskrz osudu,
életed átsző mindent, mielőtt szerteszáll.
skôr než sa tvoj život roztrúsi, všetko prepletie.
Te, kinek minden idegen volt,
Ty, ktorému všetko cudzie bolo,
amit nemlét itatna át,
čo by premáčalo nebytie,
most vézna gyorsan tűntél el
teraz si sa útlo rýchlo vytratil
a vége-nincs terekben,
v poliach nekonečných,
úgy, mint árnyak közé a félhold.
ako polmesiac za mrak, stroho.
Ti, két fiatal férfi, a Péterek -
Vy, dvaja mladí muži, tí Petrovia -
kilencvenben a Halászcsárda kerek
v deväťdesiatom pri okrúhlom stole
asztalánál együtt lestük nevetve
v Rybárskej čárde so smiechom sme tam číhali
Pest fényeit, s hogy a víz mit hoz el
na svetlá Pešti, ktorá sa s vodou rediká
Balassa, Esterházy!
Balassa, Esterházy!
Titeket most milyen dereglye,
Teraz vás aká loďka, aká rieka nosí?
milyen folyó visz? Milyen jövő visel?
Aká budúcnosť vás terigá?
Hogy itt voltál - magas eget adott.
To, že si tu bol – zdvihlo mi nebo.
Könnyebb úgy élni, ha mér egy tekintet.
Je ľahšie žiť tak, že ťa pohľad váži.
Okos és könnyed. Kék és szigorú.
Múdry a ľahký. Modrý a prísny.
Kísér még akkor is, ha ritkán láthatod.
Sprevádza aj vtedy, keď ho zriedka vidíš.
Egy kék pillantástól mindenki magasabb lett.
Od modrého pohľadu sa každý vyšším stal.
De végleges a filmen kézmozdulatod,
Hnutie tvojej ruky vo filme je konečné,
s az is, amit szálló igéid adnak át.
a aj to, čo doručia tvoje vety okrídlené.
Cinkos nevetés lapul filmek és sorok mélyén, -
Kupliarsky úsmev v hĺbke filmov a riadkov čupí, -
marad-e nekünk nehéz könnyebbségre más?
či nám zostane na ťažkú úľavu iné?
A vég sosem hívatlan, az ember sose kész.
Sklon nikdy nie je nezvaný, človek jakživ nie je hotový.
Bátor méltóság itt példátlan egészen.
Smelá dôstojnosť je tu celkom nevídaná.
Szégyenültünk az elgyűrt szenvedésen.
Hanbili sme sa nad pokrčeným trápením.
Itt vagy, nem látlak, itt vagy! Szavaid
Si tu, nevidím ťa, si tu! Tvoje slová
még nem szürke, kopott kövek, bárha
ešte nie sú sivé, ošúchané kamene, hoci
épp most tetőz a barát-szaporulat árja...
práve teraz vrcholí prúd bratských prírastkov...
Nem tudjuk még, újabb karácsonyokra
Ešte nevedno, akú modrú prestrie
milyen kéket terít az évek durva sodra.
drsné unášanie rokov na ďalšie Vianoce.
Hol gyullad nevetés, egy tréfa hol csorog.
Kde sa vznieti úsmev, jedna fraška kde crká.
S nem értjük, hol van hiányod határa.
A nechápeme, kde je hranica tvojho manka.
Szeretném, hogy a döbbenet
Chcel by som, aby ťa zdesenie
ne takarjon el. Ne temesse be, amit
nezakrylo. Nech nepochová to, čo
rólad gondolok. Mert még nem tudom,
o tebe už viem. Lebo ešte neviem,
a máslét nyitja-e vagy zárja
či iné bytie otvára, alebo zamyká
a nevetséges igazság ablakait. -
okná smiešnych právd. -
Sötét kapaszkodás a búcsúzás,
Rozlúčka ako temný drapot
téged nem fog itt s miközben elejtünk,
ťa tu nezdrží, a kým ťa pustíme,
ezeren tülekednek, hogy halálodat feléljék.
tisícky sa tlačia, aby tvoju smrť minuli.
Hogy most fenti kapukból figyeled,
Ako ten vzlyk - fňukot z horných vrát sleduješ,
jólesik, gondolom, ez a nagy sírás-rívás -,
nazdávam sa, že ti to aj lahodí,
s néha taszít is, ami hízeleg.
a občas ťa odpudzuje aj to, čo lichotí.
Ami mindünkkel közös,
Čo v nás spoločné je,
most az esett meg veled.
sa s tebou teraz stalo.
Hogy itt voltál, az volt nem-evilági,
Že si tu bol, to nebolo svetské,
az volt nekünk kegyelmes,
pre nás to bolo milostivé,
neked kivételes.
a pre teba osobitné.
Életed teljes. De mibennünk
Tvoj život celistvý. Hotové v nás
semmi se kész.
ale nič nie je.
Ami felfoghatatlan, eltakarja a kilátást.
Nepochopiteľné veci výhľad zakryjú.
Nem látom a földről hova mész.
Kam sa uberáš, nevidím zo zeme.