Vidiš li, pada mrak, bodljikavom žicom omeđena

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad

drvena ograda, baraka lebdi, diže je sumrak.

tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.

Okvire ropstva lagano prelazi pogled

Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet

i samo um, samo um, on zna za razapetost žice.

és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.

Vidiš li, draga, ovde ovako se oslobađa mašta,

Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,

izmoždenim telima na trenutke smiraj donosi

megtöretett testünket az álom, a szép szabadító

lagani san i logoraši tada kućama kreću.

oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Poderani, ošišani robovi u hropcu sna lete

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,

s vrha Srbije ka skrivenim dolinama doma.

Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.

Skrivena dolina doma? O, postoji li još dom?

Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?

Bez pogotka bombe? Zar postoji kao kad smo odvedeni?

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?

Stiže li još kući, ko ovde uzdiše ili tamo leži?

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?

Reci, ima li još doma gde znaju i za heksametre?

Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Bez znakova, nagađajući red ispod reda, tu

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,

u polumraku pišem ovu pesmu kao što živim,

úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,

pomalo naslepo, poput gusenice puzeći preko papira;

vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;

lampu, knjigu, sve su oduzeli stražari Lagera,

zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager

ni pošte nema, samo se magla na nas spušta.

őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Među crvima i sablastima živi ovde u brdima Francuz,

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,

Poljak, glasni Talijan, odbegli Srbin, setni Jevrej,

hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,

raskomadana tela ipak jedan život žive tu, –

szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -

čekaju vesti, topao ženski glas, slobodnu ljudsku

jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,

sudbinu i čekaju kraj, u magli sakriveno čudo.

s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Ležim na dasci među crvima, obnavljaju se

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák

napadi buva, ali armija muva već počiva.

ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.

Veče je, ropstvo je, vidiš, ponovo kraće za dan,

Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság

ta i život za jedan dan. Spava logor. Pejzaž

és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra

je u mesečini i žice su opet napete,

rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,

i preko prozora se vide, među šumovima noći,

s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya

na zid naslonjene senke naoružanih stražara.

lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Spava logor, vidiš li, draga, meša se san i java,

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

prevrće se na uskom prostoru ko se preplašeno

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már

budi i ponovo usni. Samo sam ja budan, meso

ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,

tvog poljupca u ustima mi je ukus napola

féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod

izgorele cigarete, i ne nailazi san, jer

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

bez tebe već ni umreti ni postojati ne znam.

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

Lager Heidenau Iznad Žagubice u brdima,

Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,

juli 1944.

1944. július