Ja sam i onda samo ljuštura

Én akkor is csak csupa héj vagyok,

ako me prerežeš, na kocke isečeš.

ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.

Na okrnjake me seckaj! – i tad samo ništa

Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit

režeš, ono što u sebe zatvaram jer u sebe ništa

vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem

ne zatvaram. Tek sam ljuštura.

zárok magamba. Lévén csupa héj.

Ljuštura ljušture, dapače ljuska ljušturine ljuske,

Héj héja, sőt a héj héjának héja,

dapače… – Tek zbog nedostatk prostora ne nastavljam.

sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.

I ne želim pokondiriti se. Ionako se ne može

Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem

na tebe uticati. Čujem iznenadan prelom

lehet rád hatni. Hallom a tojások

jaja... Noć jaja bezoblično

roppanását… A tojás éjjelébe behatol

električno svetlo remeti. Zar

a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-

tvoja ruka ne zadrhti kad

loccsantó kezed nem remeg

roguljom Zametka raskida?

villával szétpüfölni a Magot?

– Zanemi, ti, broju! Mast se već prži.

– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.

Dželate, uradi: baci me u mast,

Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,

Ti žderaču znamenja! – neka se ustaklim,

Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,

po zahtevu.

ízlés szerint.

Jajo, sine moj, ne plaši se

Tojás, fiam, ne félj,

iz epohe isčeznuti gde do čoveka

kimúlni a korszakból, hol az ember

više ne dopire glas Prirode,

nem érti már a Természet szavát,

gde su Potoci i Livade neme

hol a Patak és Liget néma már,

i na otopljeno salo najčišćeg

s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt

Četvoronošca bacaju konačne otpatke,

hájára vettetnek a végső dolgok,

nama slične –

a magunkfajták –

Bolje je nama – umesto opsedanja

Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt

gluvih – da zajedno sa ućutkanim rečima

füleket – szónk rekesztve egyesülni

sa martirstvom kajagan sjedinimo.

a rántotta nagy mártíriumában.