I

I

Da l΄ bi me, Floro, znala tako voleti,

Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni,

da li znaju sreću da ti grade ruke,

erényeidből épül-e szerencse,

da bi sve patnje prestale boleti,

hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni,

da se zaborave pri radu sve muke?

hű szeretőd munkáján elfelejtse?

Da l΄ bi mogla dati nova radovanja

Tudnál-e engem uj világra hozni,

strpljivom ljubavlju ljubljenom robu,

iparkodván szerelmes türelemmel,

da dobijem opet snagu darovanja

hogy legyen erőm ismét adakozni

i da strahovanjem pobedim zlobu.

s eltölteni a gonoszt félelemmel?

Da l΄ bih se i u zlu s tobom radovao?

Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban?

Shvati kakav teret na srce ti pada.

Fontold meg jól, szived mily terhet vállal.

Ja, koji sam sa njom uvek ratovao,

Én, aki vele mind csak hadakoztam,

i sa smrću bih se izmirio tada.

kibékülnék a haragvó halállal.

II

II

Bojim se, nećeš mi znati oprostiti

Félek, nem tudod megbocsájtani

dane prošle kad sam se glupo mučio,

eltékozolt, ostoba, könnyü multam

i stostruko će me boleti svi ti

és majd ezerszeresen fáj, ami

bolovi, kao kad sam ljubav učio.

ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.

Bojim se, neću te zaslužiti mukom,

Félek, nem ér majd annyit életem,

nisu dovoljni duh, telo ni beda

törekvésem és vágyam, testem, lelkem,

da me poštuješ, ako mi pobeda

hogy megbecsülj, ha el nem érhetem

ne bude dala sopstvenom rukom.

önnön jóságom útján győzedelmem.

Sumnja me nagriza, srce mi zebe,

Nehéz a szívem, hiszen bút fogan:

radost će mi biti rođena u patnji

örömöm tán a büntetések hozzák,

kad te budem plačuć gledao u pratnji

hogy sírva nézem majd, ha boldogan

nekog ko će biti dostojniji tebe.

sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.