U vrtu crkve smo u kišnoj kabanici tumarali,

Esőkabátban bóklásztunk a templomkertben,

Na vrhu brega, između zelenih vlasi trave i mokrih stena,

A hegytetőn, zöld fűszálak és nedves kövek között,

Kola smo na parkingu ostavili.

Na nebu dvostruka duga se napinjala, retka pojava:

Az autót a parkolóban hagytuk.

Iznad deblje jedna sa tanjim lukom,

Az égen dupla szivárvány feszült, ritkán látható:

Koja boje prve obrnuto je odrazila.

Gledao sam duplu krunu Boga Planina,

A vastagabb fölött egy vékonyabb ívvel,

I zano sam da duga se ne završava

Mely az előző színeit fordítva tükrözte.

Kod stena, voda, i u nama se nastavlja,

I ispod zemlje: presecajući bazalta, tamne minerale,

Néztem a Hegyek Istenének dupla koronáját,

Krtorovine – čitav krug pravi.

És tudtam, hogy a szivárvány nem ér véget

A szikláknál, a víznél, folytatódik bennük is,

A föld alatt is: átszelve bazaltot, sötét ásványt,

Vakondjáratot – és teljes kört fut.