I

I

Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni,

Da l΄ bi me, Floro, znala tako voleti,

erényeidből épül-e szerencse,

da li znaju sreću da ti grade ruke,

hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni,

da bi sve patnje prestale boleti,

hű szeretőd munkáján elfelejtse?

da se zaborave pri radu sve muke?

Tudnál-e engem uj világra hozni,

Da l΄ bi mogla dati nova radovanja

iparkodván szerelmes türelemmel,

strpljivom ljubavlju ljubljenom robu,

hogy legyen erőm ismét adakozni

da dobijem opet snagu darovanja

s eltölteni a gonoszt félelemmel?

i da strahovanjem pobedim zlobu.

Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban?

Da l΄ bih se i u zlu s tobom radovao?

Fontold meg jól, szived mily terhet vállal.

Shvati kakav teret na srce ti pada.

Én, aki vele mind csak hadakoztam,

Ja, koji sam sa njom uvek ratovao,

kibékülnék a haragvó halállal.

i sa smrću bih se izmirio tada.

II

II

Félek, nem tudod megbocsájtani

Bojim se, nećeš mi znati oprostiti

eltékozolt, ostoba, könnyü multam

dane prošle kad sam se glupo mučio,

és majd ezerszeresen fáj, ami

i stostruko će me boleti svi ti

ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.

bolovi, kao kad sam ljubav učio.

Félek, nem ér majd annyit életem,

Bojim se, neću te zaslužiti mukom,

törekvésem és vágyam, testem, lelkem,

nisu dovoljni duh, telo ni beda

hogy megbecsülj, ha el nem érhetem

da me poštuješ, ako mi pobeda

önnön jóságom útján győzedelmem.

ne bude dala sopstvenom rukom.

Nehéz a szívem, hiszen bút fogan:

Sumnja me nagriza, srce mi zebe,

örömöm tán a büntetések hozzák,

radost će mi biti rođena u patnji

hogy sírva nézem majd, ha boldogan

kad te budem plačuć gledao u pratnji

sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

nekog ko će biti dostojniji tebe.