Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?

Dušo, reci, koliko patnje možeš podneti?

S te lelkem társa, akiért a föld

A ti, drug mog duha, zbog koga sam se

kemény kérgét taposva elmerültem,

gazeći tvrdu koru zemlje survala

háromszor el a mélységes homályba –

tri puta dole u dubinu tame –

te értem mennyi szenvedést viselsz el?

zbog mene koliko patnje možeš podneti?

A gyalázat torkából kilökötten

Izbljuvana iz grotla sramote

sivatagodnak naptalan fehér

iz beznadnog, užarenog peska

izzó homokjából a sűrű tenger

tvoga bespuća, srušila sam se

sós-keserű árjába lemerültem

u gorko-slani vir uzburkanog mora

Szenvedésed elöntött, mint a tenger

tvoja patnja me je poput mora preplavila

És csontig mart halál és fájdalom.

i bol i smrt su do kosti prodrli.

A gyenge dal, fuvolád halk patakja

Nežna pesma, tihi potok frule da l’ će

visszavezet? Hiszen téged sötét

povratak doneti? Jer tebe je moja

halálom elborított, mint a tenger.

tamna smrt poput mora preplavila.

Visszavezetsz-e? Élve a pokol

Da l’ ćeš me nazad dovesti? Živ do dna

mélyére szálltál, engem elragadni,

pakla si tonuo da bi me snagom

gyenge dal láncán engem, aki érted

tihe pesme izbavio, mene, koja

éltem, haltam, és benned elmerültem

je u tebi živela, umrla i potonula

Énértem mennyi szenvedést viselsz el?

zbog mene koliko patnje možeš podneti?