Izmislila je smrt,

Kitalálta a halált,

da nju ne vidim u lepotu pretvorila,

széppé tette, hogy ne lássam,

i da ne plačem moje suze

s hogy ne sírjak, könnyeimet

u bisere ledila.

gyönggyé fagyasztotta.

A fák büszkén viselik

Drveća oholo nose

angóra lombjaikat,

svoje angorske krošnje,

szelíd-karmú cinkelábak

pod nogama senica pitomih kandži

alatt jég-xilofon csetten. –

prasak ledenog ksilofona se čuje. –

Csontja ezüst jégből,

bőre tejút-hideg gyolcsból

Kosti su joj od srebrnog leda,

(szagtalan-szigorú-szép liliom):

koža od platna hladnog mlečnog puta

jön, jön a hópihe-szirmú,

(lep ljiljan strog bezmirisan):

szememet lefogja.

Megjöttél, kicsike? De meg ám.

laticama snežnih pahuljica dolazi, dolazi,

prekriva mi oči.

Jesi li stigala, malecka? I te kako.