Čitav svet se budi u toj zori,

Egy világ ébred itt e virradatban,

buđenje sunca i dana, poziv na pir,

emelkedik a nap, a gyönyörűség,

nepomično, zauvek sam te zagrlila

mindörökké ölellek, mozdulatlan,

i kao vernost, dan će večan biti.

s örökös lesz a nappal, mint a hűség.

Plačući bi kriknula, buđenje,

Emelkedik, kiáltanám zokogva,

da vidiš i osetiš utehu, živi smo;

hogy látva-lásd, hogy élünk, a vigaszt;

tratina, gore, reke ove planete

s a föld füve, hegye, folyója mondja,

i sjaj svemira, svi zbore isto to.

s a mindenség ragyogja ugyanazt.

Rađanje je u toj dvostrukoj zori,

Emelkedik e kettős virradatban,

gledaj, budi se isto to nebo,

nézd, emelkedik ugyanaz az ég,

nepomično, ja sam ta koja te grli

én szorítlak magamhoz mozdulatlan,

i sjaji, sjaji isto to nebo.

és ragyog, ragyog ugyanaz az ég.

Sviće. I da me ljubljeni zadrži,

Virrad. És hogy szerelmem ittmarasszon,

ja sjajim. I više neću zaspati.

én ragyogok. És többé el nem alszom.