Kamenu sa neizravnavanim borama,

Kisimíthatatlan ráncú kő,

steno sa majčinskom svetlošću

anya-világosságú szikla,

primi me ponovo u svoju maternicu.

fogadj méhedbe vissza.

Moje rođenje omaška je bila;

Tévedés volt a születésem;

ja sam svet hteo biti:

én a világ akartam lenni:

istovremeno lav i koren,

oroszlán és fagyökér együtt,

zaljubljena zver, smeškajući sneg,

szerelmes állat, nevető hó,

misao vetra i raspršena

a szél eszméje és a magasság

mrlja mastila visine –

széjjel csurgatott tintafoltja –

a postao čovek koji u oblaku nestaje,

s lettem felhőbe vesző ember,

kralj jedine ceste,

egyetlen út királya,

muškarac s zvezdom pepela

hamu-csillagú férfi

i što u sebi sjedinim

s amit magamban egyesítek,

odmah me deli jer je prolazno,

rögtön megoszt, mert mulandó

tek moju požudu budi…

s csak sóvárgásomat csigázza…

Kamenu sa neizravnavanim borama,

Kisimíthatatlan ráncú kő,

steno sa majčinskom svetlošću

anya-világosságú szikla,

pred pragom tvoje maternice stojim.

méhed küszöbe előtt állok.