Moja majko ćerpičbraunastog lica

Vályogbarna arcú anyám

gde li nestade sjaj sunca?

hova tűnt a napsugár?

Tvoje bajke o Cigančićima

Hova tűntek meséid

koji domovimu traže gde su nestale? Ostareli

a hazát kereső cigánygyerekekről? Még nem

hleb tvoj još nisam jeo

ettem megöregedett kenyered

– ko li je i to ukrao? Ko mi je lagao

- ki lopta el azt is? Ki hazudta azt nekem,

da u šake stisnute grudve blata

hogy a marékba szorított sárcsomók

u bisere se pretvaraju?

gyöngyökké válnak?

Ki törte össze a hold arcát,

Ko je razbio lice meseca

amikor kedvesen rád mosolygott?

kad se na tebe blago osmehnuo?

Hallgatsz.

Beszélj! Ordítsd a lovak pofájába,

Ćutiš.

álljanak meg a szekérrel,

mert már nem tudsz szaladni, én

Govori! Viči u njuške konja,

sem tudok

neka stanu sa kolima

- majd együtt sántítunk.

jer trčati više ne možeš, ni ja

Sánta lesz a hold betört arccal,

ne mogu

sánta lesz a nap, sugár nélkül.

– šepaćemo zajedno.

Szerelmem nincs, mert nem sánta

engem csak az szeressen, aki sántítani mer.

Mesec sa razbijenim licem biće ćopav,

Sárszakállát cipőmnek, beviszem a városba

sunce bez sjaja biće ćopav.

a betonra kenem vele nevemet,

- arról jöttem, s arra megyek.

Ljubavi nemam, jer nije ćopava,

Mankómmal megfenyegetem sorsom,

mene neka samo ona voli, ko ćopati se usudi.

mert elfáradtak faizmai.

Nem állok meg anyám,

Bradu od blata moje cipele u grad ću uneti,

- pedig már gyűrött papírarcodról,

pa ću svoje ime na beton mazati,

leperegtek a mosolyok öledbe,

– od tamo sam došao a i tamo idem.

ahol omlani vágyó vályogfalakba döngetett

Svoju sudbu ću štakama zastrašiti,

cigányritmusra ringattál.

jer su mi drveni mišići umorili.

Vérrel olajozott csípőd nem nyikorgott.

Majko, stati neću,

– iako sa tvog zgužvanog lica od papira

osmesi u krilo su ti oticali,

gde si me u trošne zidove od ćerpiča zabijen

ritam cigana ljuljala.

Krvlju namazano bedro ti nije štropotalo.