Ko tu sedi, ko tu sedi,

Ki ül itt, ki ül itt,

u polumraku tom,

ebben a félhomályban,

možda smrt uvežbava,

a halált gyakorolja talán,

da tek postoji, otvorenim očima,

hogy csak van, nyílt szemmel,

otpalom bradom,

leesett állal,

polumrak iz njegovog tela provejava,

testéből sarjad a félhomály,

užurban, živ sat, u koga

nyüzsgő, eleven óra, akibe

smrt i njena sena se vraća

a halál és árnyéka visszajár

da bi se ponovo rodila i umrla,

születni, s meghalni újra,

ko je taj ko

ki ez a

već ni tu, ni tamo, nikamo ne pripada?!

se ide, se oda, sehova már?!