Jeleni

Ilonkána

nikog više ne utuživam

nem perelek már senkivel

čekam da se desi što se mora desiti

várok hogy ami kell megessen

za događaje niko ne snosi odgovornost

a történtekért senki nem okolható

nas dvoje sreli smo se jednom

találkoztunk egyszer mi ketten

i nismo od nas lepšeg-boljeg našli

és nem találtunk szebbet-jobbat magunknál

zvao sam te a ti si nepodozrivo došla

hívtalak s gyanútlanul jöttél

verovala biću ti svemogući

elhitted hogy mindenhatód leszek

i okupala u moji rečima

s a szavaimban megfürödtél

merak mi je bio tvoj stav glupa gospada

ínyemre volt a póz ostoba uraságok

osećaju tako kad im se udvaraju

éreznek így ha udvarolnak nekik

više ne bi ni prepoznao taj svet

már föl sem ismerném azt a világot

čije savršenstvo me još i danas zanosi

melynek eszménye még ma is hevít

otrcala se prevlaka – loša caklina – sa mog lica

arcomról a máz – rossz foncsor – lekopott

i ti si iznad svega moja gospodarica postala

s te uram lettél mindenek felett

srce mi koji put nakrivo kucao

a szívem olykor félrekopogott

ne zna se ko je prognan

nem tudni ki a számkivetett

svaki sat je stao život

minden óra megállt az élet

bi rado skinuo ludačku košulju

szívesen levetné kényszerzubbonyát

dal mogu podmititi

vajon le tudom kenyerezni

smrt koja na nas vreba?

a lopakodó ránk leső halált?