bezvremešna prašina sipi valjda ni ne čujem

időtlen por szitál tán meg se hallom

samo promaja šuška u ledenoj sobi

csak huzat neszez át a fűtetlen szobán

a prašina se gomila sve prekriva

a por meg gyűl s mindenre rátelepszik

prašina grada pada preko sita

egy város pora hull át a szitán

obasipa knjigu sliku tamu polica

belepve könyvet képet polcok homályát

lampe sijalice sag furunu

lámpák égőit szőnyeget a kályhát

njegov ogavan samt tako mi se lepi na prste kosu

undok bársonya úgy tapad ujjamra tenyeremre

dlan kao da neko u tome uživa

hajamra mintha valakinek ebben kedve telne

šta mogu katkad obrišem zabadava

mit tehetek néha letörlöm mindhiába

u tom svetu prašine skaki pokret je badava

minden mozdulat fölösleges e porvilágban

i znam negde nas kristalno čist oštar zrak čeka

s tudom vár ránk valahol a hótiszta metsző kristály levegő

koji put još čeznem za tim al ponestaje snaga

olykor még odavágyok ám fogytán a felhajtó erő

„nazireš li tamo već zima vlada?“*

"de látod amottan a téli világot?"

pred očima mi je skut od guste prašine tkana

szemem előtt porból szőtt sűrű fátyol

*Stih iz pesme „Krajem septembra“ Šandora Petefija (prevod F. I.)