Ferenc Mora na odru

Móra Ferenc a ravatalon

Tvom zadnjem ovozemaljskom danu

Csak kis Tit lepke-érintése

samo ti je doticaj leptira,

hiányzott utolsó

male Tit falio.

földi napodon.

Zatvoreno u klade običaja i pristojnosti

Szokás- és illem-kalodába zárva

samo ona nije mogla

csak ő nem juthatott

do tvog cvećem krcatog odra,

virágerdős ravatalod,

jezikom naših predaka

eleink nyelvén

castrum doloris-a,

a castrum doloris,

kuće bola

a fájdalom háza

stići: Vila Jelena sa obale jezera

közelébe: harminckettő nyarának

leta tridesetdruge.

tóparti Tündér Ilonája.

Tvoje krhko,

Szilvakrampusszá aszott,

do šljivovraga osušeno telo,

aprócska tested,

te snežnobeli uvojak

galambszárny-forma

oblika golubovog krila

hófehér hajfürtöd

zalud je čekao-čekao

hiába várta-várta

ispod kubeta muzeja

a múzeumi kupola alatt,

da žena-tuđa tvoja žena uđe

hogy más-asszonya asszonyod belép,

i tvom telu toplinu njene

s testednek adja, utoljára,

zaljubljene ruke zadnji put da.

szerelmes keze melegét.

Ovako je krenuo, drhteći,

Így indult el, vacogva,

sin Martona More

Móra Márton fia,

na zadnje putovanje.

a végső utazásra.

*Mađarski pisac Ferenc Mora (Móra Ferenc) svoju zadnju ljubav, udanu Ilonu Kalmar (Kalmár Ilona – Kica) od milja oslovljavao sa „mala Tit” (kis Tit). Njegove, decenijama zatajene, njoj pisane ljubavne pesme nedavno su izdane pod naslovom „Knjiga bez naslova”(Címtelen könyv).