Tako je na srcu moje reči tiha,

Így van szavam szívén a halk,

Blaga molitva, ako ti ne smeta:

Zengő imám, ha nem zavar:

Zanatlija sam, limar,

Bádogos iparos vagyok,

ali kad me zagušljive

ám amikor fojtogató

misli šamaraju;

gondolatok vernek pofon;

Ja taj nisam.

Nem ez vagyok.

U odavno potonulom i bezbrižnom

Rég elmerült és önfeledt

rasuđivanju mom obraćam pažnju još.

eszmémben még felfigyelek.

Kao zločest dečak, ko je nestašan,

Mint rossz gyerek, ki csíntalan,

Kome ne smeta darmar.

Kit nem zavar a zűrzavar.

Kao onaj ko zbog svojih oplakivanja,

Mint az, ki siratásait,

Zbog vlastite nemosti koji put zajeca.

Az énje némaságain fel-felzokog.

Koji put se osvestim.

Olykor magamra ébredek.

Uzburkaju me praskozorja.

Fölkavarnak a reggelek.

Tako osaćam da Dan jada.

Jajgat a Nap, úgy érezem.

I blažena tišina samoće me doziva:

S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:

Čovek sam a ne Cigančina.

Ember vagyok és nem cigány.