Supruzi

Feleségemnek

Uspomena je u zlatno popodne zatvorena. Oko ti je

Arany délutánba csukva az emlék. Szemed

u biser utkana svetlost, na stazi, između rana vremena

gyöngybe simított fény, könnyű lábbal siklasz

laganim koracima krećeš. Mesto je jedva-postojanje,

az ösvényen, az idő sebhelyei közt. Alig-létezés a hely,

u stakloglatkom svetlucanju sitno groblje je,

apró temető az üvegsima ragyogásban,

ispred kapele malo se kolebaš, kako ulaziš

a kápolna előtt habozol kicsit, izzó árnyék

usijana sena šapuće. Škrbava krstionica

suttog, ahogy belépsz. Csorba keresztelőmedence

sama sebe cepa a sveci na oltaru već

repeszti önmagát s a szentek az oltáron már

sve opraštaju.

mindent megbocsátanak.

Pa kolika je tuga? Pobegla mora

Mennyi hát a bánat? A megszökött tengerek

kuda smeraju? Pa gde je sjaj neba

merre tartanak? Hol van hát az ég pompája,

kad ponoć na presto stupi?

mikor az éjfél trónra lép?

Ego te baptizo, bura je lagana, iznad plavetnila

Ego te baptizo, könnyű a bóra, imához készül

na molitvu se priprema. Ruši se prostor, kapa leti,

a kékség felett. Körbeszakad a tér, sapka száll,

nestvarno je kad zastaneš, jedina shvatljiva teza

valószínűtlen, amikor megállsz, a világ egyetlen

sveta je da živiš – povetarac vijuga,

érthető tézise, hogy élsz – szellő kacskaringóz,

čadravu kosu ti ispred osmeha mami.

mosolyod elé csalja sátoros hajad.