Kitalálta a halált,

Izmislila je smrt,

széppé tette, hogy ne lássam,

da nju ne vidim u lepotu pretvorila,

s hogy ne sírjak, könnyeimet

i da ne plačem moje suze

gyönggyé fagyasztotta.

u bisere ledila.

A fák büszkén viselik

angóra lombjaikat,

Drveća oholo nose

szelíd-karmú cinkelábak

svoje angorske krošnje,

alatt jég-xilofon csetten. –

pod nogama senica pitomih kandži

Csontja ezüst jégből,

prasak ledenog ksilofona se čuje. –

bőre tejút-hideg gyolcsból

(szagtalan-szigorú-szép liliom):

Kosti su joj od srebrnog leda,

jön, jön a hópihe-szirmú,

koža od platna hladnog mlečnog puta

szememet lefogja.

(lep ljiljan strog bezmirisan):

Megjöttél, kicsike? De meg ám.

laticama snežnih pahuljica dolazi, dolazi,

prekriva mi oči.

Jesi li stigala, malecka? I te kako.