Egy világ ébred itt e virradatban,

Čitav svet se budi u toj zori,

emelkedik a nap, a gyönyörűség,

buđenje sunca i dana, poziv na pir,

mindörökké ölellek, mozdulatlan,

nepomično, zauvek sam te zagrlila

s örökös lesz a nappal, mint a hűség.

i kao vernost, dan će večan biti.

Emelkedik, kiáltanám zokogva,

Plačući bi kriknula, buđenje,

hogy látva-lásd, hogy élünk, a vigaszt;

da vidiš i osetiš utehu, živi smo;

s a föld füve, hegye, folyója mondja,

tratina, gore, reke ove planete

s a mindenség ragyogja ugyanazt.

i sjaj svemira, svi zbore isto to.

Emelkedik e kettős virradatban,

Rađanje je u toj dvostrukoj zori,

nézd, emelkedik ugyanaz az ég,

gledaj, budi se isto to nebo,

én szorítlak magamhoz mozdulatlan,

nepomično, ja sam ta koja te grli

és ragyog, ragyog ugyanaz az ég.

i sjaji, sjaji isto to nebo.

Virrad. És hogy szerelmem ittmarasszon,

Sviće. I da me ljubljeni zadrži,

én ragyogok. És többé el nem alszom.

ja sjajim. I više neću zaspati.