Kisimíthatatlan ráncú kő,

Kamenu sa neizravnavanim borama,

anya-világosságú szikla,

steno sa majčinskom svetlošću

fogadj méhedbe vissza.

primi me ponovo u svoju maternicu.

Tévedés volt a születésem;

Moje rođenje omaška je bila;

én a világ akartam lenni:

ja sam svet hteo biti:

oroszlán és fagyökér együtt,

istovremeno lav i koren,

szerelmes állat, nevető hó,

zaljubljena zver, smeškajući sneg,

a szél eszméje és a magasság

misao vetra i raspršena

széjjel csurgatott tintafoltja –

mrlja mastila visine –

s lettem felhőbe vesző ember,

a postao čovek koji u oblaku nestaje,

egyetlen út királya,

kralj jedine ceste,

hamu-csillagú férfi

muškarac s zvezdom pepela

s amit magamban egyesítek,

i što u sebi sjedinim

rögtön megoszt, mert mulandó

odmah me deli jer je prolazno,

s csak sóvárgásomat csigázza…

tek moju požudu budi…

Kisimíthatatlan ráncú kő,

Kamenu sa neizravnavanim borama,

anya-világosságú szikla,

steno sa majčinskom svetlošću

méhed küszöbe előtt állok.

pred pragom tvoje maternice stojim.