Vályogbarna arcú anyám

Moja majko ćerpičbraunastog lica

hova tűnt a napsugár?

gde li nestade sjaj sunca?

Hova tűntek meséid

Tvoje bajke o Cigančićima

a hazát kereső cigánygyerekekről? Még nem

koji domovimu traže gde su nestale? Ostareli

ettem megöregedett kenyered

hleb tvoj još nisam jeo

- ki lopta el azt is? Ki hazudta azt nekem,

– ko li je i to ukrao? Ko mi je lagao

hogy a marékba szorított sárcsomók

da u šake stisnute grudve blata

gyöngyökké válnak?

u bisere se pretvaraju?

Ki törte össze a hold arcát,

amikor kedvesen rád mosolygott?

Ko je razbio lice meseca

Hallgatsz.

kad se na tebe blago osmehnuo?

Beszélj! Ordítsd a lovak pofájába,

álljanak meg a szekérrel,

Ćutiš.

mert már nem tudsz szaladni, én

sem tudok

Govori! Viči u njuške konja,

- majd együtt sántítunk.

neka stanu sa kolima

Sánta lesz a hold betört arccal,

jer trčati više ne možeš, ni ja

sánta lesz a nap, sugár nélkül.

ne mogu

Szerelmem nincs, mert nem sánta

– šepaćemo zajedno.

engem csak az szeressen, aki sántítani mer.

Sárszakállát cipőmnek, beviszem a városba

Mesec sa razbijenim licem biće ćopav,

a betonra kenem vele nevemet,

sunce bez sjaja biće ćopav.

- arról jöttem, s arra megyek.

Mankómmal megfenyegetem sorsom,

Ljubavi nemam, jer nije ćopava,

mert elfáradtak faizmai.

mene neka samo ona voli, ko ćopati se usudi.

Nem állok meg anyám,

- pedig már gyűrött papírarcodról,

Bradu od blata moje cipele u grad ću uneti,

leperegtek a mosolyok öledbe,

pa ću svoje ime na beton mazati,

ahol omlani vágyó vályogfalakba döngetett

– od tamo sam došao a i tamo idem.

cigányritmusra ringattál.

Svoju sudbu ću štakama zastrašiti,

Vérrel olajozott csípőd nem nyikorgott.

jer su mi drveni mišići umorili.

Majko, stati neću,

– iako sa tvog zgužvanog lica od papira

osmesi u krilo su ti oticali,

gde si me u trošne zidove od ćerpiča zabijen

ritam cigana ljuljala.

Krvlju namazano bedro ti nije štropotalo.