Ki ül itt, ki ül itt,

Ko tu sedi, ko tu sedi,

ebben a félhomályban,

u polumraku tom,

a halált gyakorolja talán,

možda smrt uvežbava,

hogy csak van, nyílt szemmel,

da tek postoji, otvorenim očima,

leesett állal,

otpalom bradom,

testéből sarjad a félhomály,

polumrak iz njegovog tela provejava,

nyüzsgő, eleven óra, akibe

užurban, živ sat, u koga

a halál és árnyéka visszajár

smrt i njena sena se vraća

születni, s meghalni újra,

da bi se ponovo rodila i umrla,

ki ez a

ko je taj ko

se ide, se oda, sehova már?!

već ni tu, ni tamo, nikamo ne pripada?!