Ha leülnénk most megbeszélni végre

Kad bismo sad konačno seli

egyre hosszabra sikerült életünk,

da o našem sve dužem životu popričamo,

kezedet fogva néznék szemedbe

hvatajući ruku bi ti gledao u oči

(ó, azok a régi, romantikus filmek!),

(o, oni stari, romantični filmovi!)

éa alighanem azt is mondanám:

i verovatno bi još i to rekao:

szeretve szeretlek.

s ljubavlju te ljubim.

De csak hánykolódunk az egymásra torlaszolt,

Ali između slepih, nagomilanih osećaja

vak érzések között, amikor ujjaink sem látnak,

samo se potucamo, i naši prsti su slepi,

csavarognak immár hiába bőrödön –

na tvojo koži zalud lutaju –

s persze bőrünkön:

i naravno na našoj koži:

mert ezek az ujjak önmagukkal sincsenek nagyon...

jer ti prsti ni sami sa sobom nisu baš...

Kong a jelentés, mint távoli termek,

Poput dalekih dvorana odzvanja izveštaj,

hova te engem magadba vezettél.

gde si me ti sama vodila.

Nem nőttünk szentté.

Nismo sveci postali.

Szárnyainkat régen kölcsön adtuk aprócska,

Krila smo zbog sitnih, beznačajnih pustolovina

csip-csup kalandokért –

odavno posudili –

sajog a lelkünk és békülékenyebb minden mozdulat.

duše naše pate, svaki pokret je pomirljiviji.

Hogy vagytok, rég levert, ifjú forradalmak?

Gde ste, odavno potučene, mladalačke revolucije?

Hol a nyugodni nem tudó zajos beszédünk,

Gde je naš preglasan, nemiran govor

mi innen sodródott ajkaink közül

što u pauzi između dvostrukih poljubaca

a kettőzött csókok rövid szünetében?

odavde, iz naših usta strujio?

És hol, hol van, ó, a megingathatatlan

I gde, o, gde je ta nepokolebljiva

örök bizonyosság,

večna izvesnost

hogy győzni fogunk?

da ćemo pobediti?

Hol a hitünk, pajtás?

Gde je naša vera, drugaru?

Hova lett a rosszaság belőlünk,

Gde je iz nas ludorija nestala

amiért vonalzó csattogott koszos körmeinken,

zbog koje je na našim prljavim noktima lenjir pljusnuo,

és amiért érdemes volt:

i zbog koje vredno je bilo:

azért se sírni.

pa neću plakati.

Hol vannak, testvér, az el nem lankadó

Gde su, brate moj, oni nikad sustali

ősi vérengzések?

iskonski pokolji?

Ahogy csak mi tudtuk.

Kako smo samo mi znali.

Hol, hát hol vagy te, énegy-szerelmem?

Gde, pa gde si ti, jedino ljubavi moja?

Az őszülő csendben miért hagytatok ily csúful

U predjesenskoj tišini što si me tako ružno

magamra?

ostavila?