időtlen por szitál tán meg se hallom

bezvremešna prašina sipi valjda ni ne čujem

csak huzat neszez át a fűtetlen szobán

samo promaja šuška u ledenoj sobi

a por meg gyűl s mindenre rátelepszik

a prašina se gomila sve prekriva

egy város pora hull át a szitán

prašina grada pada preko sita

belepve könyvet képet polcok homályát

obasipa knjigu sliku tamu polica

lámpák égőit szőnyeget a kályhát

lampe sijalice sag furunu

undok bársonya úgy tapad ujjamra tenyeremre

njegov ogavan samt tako mi se lepi na prste kosu

hajamra mintha valakinek ebben kedve telne

dlan kao da neko u tome uživa

mit tehetek néha letörlöm mindhiába

šta mogu katkad obrišem zabadava

minden mozdulat fölösleges e porvilágban

u tom svetu prašine skaki pokret je badava

s tudom vár ránk valahol a hótiszta metsző kristály levegő

i znam negde nas kristalno čist oštar zrak čeka

olykor még odavágyok ám fogytán a felhajtó erő

koji put još čeznem za tim al ponestaje snaga

"de látod amottan a téli világot?"

„nazireš li tamo već zima vlada?“*

szemem előtt porból szőtt sűrű fátyol

pred očima mi je skut od guste prašine tkana

*Stih iz pesme „Krajem septembra“ Šandora Petefija (prevod F. I.)